2010. 09. 10.
Egy megbízható forrásunk szerint Orbán Viktor annyira zokon vette Brüsszel szigorát, hogy azt tervezi: mihelyt megítélése szerint olyan állapotban lesz Magyarország, kilépteti hazánkat az Európai Unióból, és átlépteti az Ázsiai Unióba.
Schmitt Pált négyszemközti audiencián fogadta XVI. Benedek pápa. Schmitt látogatást tett kollégájánál, Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnöknél is. A Hócipő úgy tudja, hogy ajándékként mindkettőjüknek egy-egy kis lábaskányi, saját főzésű lecsót vitt.
2010. 09. 09.
Orbán Viktor napokon belül levelet küld a nyugdíjasoknak, amelyben kérdésekre vár választ. A levelezés költségeit a Fidesz állja - jelentették be. Kormányközeli források szerint azok a nyugdíjasok, akik jól válaszolnak, Karácsonyra már nem levelet, hanem csomagot kapnak.
„Biztos vagyok benne, hogy kisebb lesz a 2011-es hiánycél, mint az idénre tervezett 3, 8 százalékos. És nagyon remélem, hogy a következő évi hiány a 3 százalékhoz lesz közel, ebbe még az is belefér, hogy 3 százalék alá kerüljön\" - mondta Varga Mihály. A Hócipő által megkérdezett hiánycélok nem voltak hajlandók nyilatkozni, mondván, nem szeretnének ők is összevissza beszélni.
2010. 09. 08.
Szinte az egész belváros, az I. és a XI. kerület járhatatlan mától egészen hétfő hajnalig a triatlon-vb miatt. Azoknak, akik mégis a belvárosban és az említett kerületekben akarnak közlekedni, azt tanácsolják a szervezők, hogy - a sportolók iránti szimpátiájukat is kinyilvánítva - válasszák a háztetőket.
Szeptember 17-én Budapestre látogat a 14. dalai láma. A Sambhala Tibet Központ a látogatást megelőző héten tibeti filmhetet szervez. Szeptember 10. és 17. között 17 filmet vetítenek le, hogy azután az utolsó napon kormányzati kérésre a lámának levetítsék azt a filmet, amin Orbán Viktor értékeli saját 100 napját.
2010. 09. 07.
Orbán Viktor ma értékeli, hogy miniszterelnöksége első 100 napjában hogyan szolgálta az ország népe a kormány célkitűzéseit. A Hócipő kiszivárgott információk alapján úgy tudja, hogy a lakosság némi fejmosásban részesül, de még 100 nap lehetőséget kap Orbántól.
A Hócipő gazdaságelemző munkacsoportja kellemetlen felfedezést tett: a recesszió mégsem W, hanem M alakú. Hamarosan eljutunk az M második csúcsára.
2010. 09. 06.
Schmitt Pál érdemérmet alapított, amit önmagáról nevezett el. A Hócipő úgy tudja, áll a bál emiatt, mert az érdemérmet Orbánról kellett volna elnevezni. Büntetésből Schmitt nem is főzhetett Kötcsén, és ki kell hagynia egy kormányülés meglátogatását.
A Szonda Ipsos felmérése szerint a legtöbben 3-asra értékelték a kormány eddigi teljesítményét. A Hócipő információi szerint mindazok, akik 3-ast adtak a kormánynak, a napokban egy levelet kapnak Kubatov Gábortól, azzal a szöveggel, hogy van még egy esélyük javítani. Akik rosszabb osztályzatot adtak, azokat személyesen látogatják meg.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.