2010. 06. 21.
Füst miatt visszafordult a Malév 660-os amszterdami járata vasárnap reggel Budapestre. A légitársaság közleménye szerint aprócska hiba történt. Kísérleti jelleggel a gépet átállították széntüzelésűre, és nem jól hamuztak ki.
Makay Zsoltot választották meg az MDF elnökének a párt vasárnapi országos gyűlésén. Az új elnök a Hócipőnek elmondta: nem elég, hogy nem sokkal megválasztása után átment előtte egy fekete macska, ráadásul az elsők között gratulált neki Retkes Attila.
2010. 06. 19.
Szombaton estétől vasárnap reggelig tart a Múzeumok éjszakája. A sok-sok kiállítás, egyéb program között a Hócipő felfedezett egy politikatörténetit: az MDF és az SZDSZ közös kiállítását, amelyen a két egykori párt hajdani prominenseit lehet körbejárni.
Irán rendelkezik a szükséges képességekkel ahhoz, hogy több tucat, vagy „akár több száz” rakétával indítson támadást Európa ellen -mondta Robert Gates amerikai védelmi miniszter. A Hócipő megtudta, hogy Magyarország biztonságban van, mert majdnem van egy tubesi lokátorunk, amivel teljesen össze lehet zavarni a rakétákat.
2010. 06. 18.
Soros György szerint széteshet az EU. Persze, nem most. Még több napig egyben tartható.
Vesztegetéssel gyanúsít nyolc embert, köztük hat APEH-munkatársat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Már húsz gyanúsítottja van a pécsi vesztegetési ügynek. Pécs - Fejér megye 20:8.
2010. 06. 17.
Három parlamenti ciklus alatt 15 millió forintot vett fel adómentesen lakhatása támogatására Domokos László fideszes képviselő, akit a kormány az Állami Számvevőszék elnökének jelölt. Ráadásul saját bevallása szerint a költségtérítésből nem bérel lakást. „Van költségem bőven, higgye el” - nyilatkozta a Blikknek. A Hócipő utánaszámolt, és az jött ki, hogy Domokos számos ingatlanának össz rezsije jóval több, mint az a nyomorult havi 100 ezer forint.
A Népszabadság értesülése szerint elképzelhető, hogy mégsem Horváth Csaba lesz az MSZP főpolgármester-jelöltje, hanem egy párton kívüli civil. A hír hatására a világ tőzsdéin pánik tört ki.
2010. 06. 16.
A Napi Gazdaság szerint „Kifuthat az időből a kormány, ha nem nyújtja be azonnal azokat a módosító javaslatokat, amelyeket még júliusban szeretne hatályba léptetni. Ide tartozik a sávos társasági adó kiterjesztése, a kis adók megszüntetése és a 98 százalékos büntetőadó is.” Szijjártó Péter megnyugtatta a Napi Gazdaságot és minden aggódót, hogy semmiképpen nem futnak ki az időből, mert ha szükségét látják, áthelyezik a júliust.
Megkezdődött annak a 33 személynek a pere, akik ellen kormányellenes összeesküvés gyanújával emeltek vádat. A Fidesz jelezte, hogy megfigyelőket küld a törökországi perre.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.