2009. 11. 27.
A stop.hu szerint Orbán nem is tárgyalt Putyinnal. A Fidesz sajtófőnöke szerint igenis tárgyalt. A Hócipő úgy tudja: Orbán tárgyalt, Putyin hallgatott.
Szollár Domokos kormányszóvivő szerint buta, erkölcstelen és gusztustalan, amit Simicskó István a tragikus pécsi lövöldözésről mondott. Keresztény ember így nem beszél - reagált Szollár szavaira Simcskó, és elmondott néhány Miatyánkot a szóvivőért.
2009. 11. 26.
A Veszprém megyei Berhida-Peremarton térségében és Borsod-Abaúj-Zemplénben is földrengés volt szerdán. A Hócipő által megkérdezett geopolitikai szakértő szerint ezeknél jóval durvábbakra is számíthatunk a következő hónapokban. Az ok: a felszín alatt már dübörög a kampány.
A helyzet ugyan még „recessziósnak érződhet”, a magyar gazdaság azonban már túljutott a nehezén, és 2010 elejétől egyre gyorsuló növekedés kezdődik - áll londoni felzárkózó piaci elemzők friss előrejelzésében. Sajnos a prognózis hitelességét megkérdőjelezi, hogy kiderült: az említett elemzők képtelenek felzárkózni.
2009. 11. 25.
Mesterházy Attila lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A különleges szakállú Mesterházy a Hócipőnek nyilatkozva kijelentette: személyén keresztül a párt mindenképpen szeretné megnyerni támogatóknak a borbélyokat. A többiekről később gondolkodnak.
Amerikai kutatóknak a Blue Gene nevű szuperszámítógéppel sikerült digitálisan modellezniük egy macska agyát, miután két éve digitálisan szimuláltak egy patkányagyvelőt. A Hócipő nem hiszi, ezért nem is terjeszti azt a durva állítást - maximálisan el is határolódik tőle -, hogy még korábban sikerült elkészíteniük egy szőkenőagyat.
2009. 11. 24.
Ma megnevezi az MSZP a miniszterelnök-jelöltjét. A Hócipő megtudta, hogy az utóbbi napokban Mesterházy Attila és Kovács László neve mellett felmerült Nagy Imréé és Batthyány Lajosé.
Vasárnap újabb megmozdulásra készül a Jobbikkal karöltve a betiltott Magyar Gárda: Kiskunlacházán fognak masírozni, Morvai Krisztina pedig horthysta tiszteket avat.
2009. 11. 23.
A Fidesz.hu híradása szerint Oroszországba látogatott Orbán Viktor, aki magánkihallgatáson fogadta Vlagyimir Putyint.
Ha létezne még az SZDSZ, akkor felemelné a szavát a horthysta masírozás ellen, egyben megvédené a demonstrálókat, akiknek demokratikus joguk, hogy éltessék a lovastengerészt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.