2009. 05. 21.
A Fidesz ezen a héten háromszor leplezte le a szocialistákat. A kiszivárgott haditerv szerint az a parancs, hogy mostantól hétről-hétre meg kell duplázni a leleplezések számát, az EP-választások után pedig éjjeli ügyeletet is kell tartani a fokozódó leleplezésekhez.
Horn Gábor azt mondta: Álszerénység lenne az SZDSZ részéről, ha eltitkolná, hogy egyre közelebb jut a végső igazsághoz, és ha így halad, hamarosan le is hagyja.
2009. 05. 20.
A Nemzetközi Úszószövetség a megvizsgált 348 dresszből 10-et szabályellenesnek nyilvánított, és betiltott. Ezek részben cápa-, részben delfinbőrből készültek. A Hócipő értesülése szerint orvosi laboratóriumokban már folyik a kísérletezés, amely során közvetlenül az úszók bőrét cserélik ki cápákéval, delfinekével.
Demszky Gábor Brüsszelből telefonon jó híreket közölt az MTI-vel a 4-es metróval kapcsolatban, de kiderült, hogy csak beugratás volt, és Éles István telefonált.
2009. 05. 19.
A GDP 82,7 százalékára emelkedett az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága ez év március végéig - közölte a Magyar Nemzeti Bank. GDP-jének a 174,5 százalékára emelkedett a konszolidálhatatlan adóssága - közölte Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője.
Páros napokon kétharmados, páratlanokon ennél kisebb arányú győzelmet prognosztizál a Fidesznek Orbán Viktor. Szombaton és vasárnap Navracsics Tibor jövendöl.
Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit - adja hírül az Origo. Ha jók a tapasztalatok, a későbbiekben a sávokat fel is szedik.
2009. 05. 18.
Legkésőbb jó egy év múlva Magyarország lesz a világ legdemokratikusabb országa, mert az eddigi demokráciához hozzáadódik majd az a demokrácia, amit a Fidesztől kap az ország.
Átrendeződött a hét végén az MSZP vezetése: Vadai Ágnes, az országos elnökség tagja lett az Orbán-felelős. Arról nincs hír, hogy a Fidesz Vadai-felelőst jelölt volna ki.
2009. 05. 16.
Brazil modell barátja, Jesus Luz (22) apja szerint a hét végén férjhez megy fiához Madonna (50). Az apa úgy tudja, a New York-i Kabbalah központ szertartásán kelnek egybe. Ha mégsem, akkor Madonna a srácot örökbefogadja.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/16 • VII. 29. – VIII. 11.
Para-Kovács Imre: ha ennél is jobban megverte volna a Tisza a Fideszt, már beavatkozott volna az ENSZ!
Smuzewitz Ilona: akkora önkény van, hogy máskor kell megbeszélni az önkritikát, majd amikor mindenki kijön a börtönből
Bartus László a Fehér Házból közvetíti, hogyan nem fogadta Trump Orbánt
Farkasházy Tivadar kísérletet tesz Tusványos ápoltjának megértésére
Váncsa István a flakonozásban kezdte mérni a magyar gazdaság teljesítményét
Havas Henrik röpirata Orbánnak, hogyan vonuljon a Fidesz illegalitásba
Dési János végigvette az alkalmatlansági tényezőket, és az jött ki neki, hogy csakis Fülig Jimmy alkalmas köztársasági elnöknek
Verebes István a kezeit és lábait vesztő Fekete lovagban vélt felismerni... valakit!
A Heti Kamu megtudta: elnöksorsolással választ elnököt a Tisza!
Selmeczi Tibor lebuktatta az utána kémkedő telefonját
Filoszemita melléklettel búcsúzunk Sulyok Tamástól
Serény Múmiák, avagy Vidnyánszky, Demeter és Orbán János Dénes NER-librettói

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.