2008. 12. 17.
Kondorosi Ferenc tájékoztatójában elmondta: senkit nem szeretne vallási érzékenységében megsérteni, de kénytelen bejelenteni, hogy a Csillagszóró II. fogyasztóvédelmi akció keretében eddig 25 mázsa, hamis, kínai Jézuskát foglaltak le. Amik ráadásul mérgezőek voltak.
A ferihegyi sztrájkolók egyik szakszervezeti bizalmija bejelentette: válaszul a Budapest Airportnak arra a lépésére, hogy görögöket hoztak sztrájktörőnek, ők török vendégsztrájkosokkal erősítenek. Aztán majd öt török öt görögöt a földön dögönyöz.
2008. 12. 16.
Azzal, hogy Kóka maradt a frakcióvezető, nem megosztott lett (maradt) az SZDSZ - közölte a Hócipővel egy bennfentes -, hanem ellenkezőleg. Ez volt a trükk. Így Fodor is tud hozni a pártnak fél százalékot, és Kóka is.
Szijjártó Péter szerint már utálja az FVM a területalapú támogatásokat. Nyakó István, az MSZP szóvivője pontosított: nem utálja, hanem utalja. Szijjártó nyilván rossz gombot nyomott meg.
2008. 12. 15.
Ma a Ferihegy külső 2-es vágányról indul a Budapest-Stockholm hajtány, de csak azután, hogy megérkezik reggeli tévészerepléseiről Gaskó István szolidáris koordinátor.
A VDSZSZ pontosan ki fogja számolni az összeget - és azt tagjai számára követeli a MÁV-tól -, amit azzal takarít meg a vasúttársaság, hogy nem kell vonatokat indítania.
2008. 12. 13.
A józsefvárosi Futó utcában, a ferencvárosi Balázs Béla utcában és a köztévé épülő óbudai bázisán csaknem 500 munkást ellenőriztek a munkaügyi felügyelők, akik azt tapasztalták, hogy minden ötödik munkást szabálytalanul foglalkoztatták. Az ellenőrök közül csak minden nyolcadikat foglalkoztatták szabálytalanul.
Még nem tudni, hogy alakul a következő napok sztrájkmenetrendje, de az biztosnak tűnik, hogy hétfőn nem fogják vasúton szállítani a Ferihegyi repteret.
2008. 12. 12.
Tegnap megírtuk: „A Hócipő hírrovata meghatározatlan idejű sztrájkba lépett. Követeléseik között szerepel a 13. hónap. Hogy hamarabb elérjék a nyugdíjat.” A sztrájkot folytatják, de utánaszámoltak és módosítottak. Követelésük a 13-ik és a 12-ik hónap eltörlése. Az említett célból.
Kocsis István ugyanazzal az Audival érkezett csütörtökön a városházára a BKV-t érintő fontos tárgyalásokra az MTI tudósítója szerint, amelynek használatáról december 8-i levelében addig lemondott, amíg a BKV nyereséges nem lesz. Kocsis a Hócipőnek elmondta: esze ágában se volt beszállni az Audiba, de az olyan panaszosan sírt utána, hogy megesett rajta a szíve.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6  •  III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni! Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja Dési János: a fény és a sötétség küzdelme Verebes István kampányvideó-javaslatai A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.