2008. 11. 18.
Levélben köszönte meg Göncz Kinga Condoleezza Rice-nak, hogy mostantól vízummentesen utazhatunk az Egyesült Államokba. Az amerikai külügyminiszter nyugtázta Göncz Kinga levelét, egyben felhívta rá a figyelmét, hogy hiányzik róla az ujjlenyomata.
Lemondott a debreceni rendőrkapitány. Lemondásának okáról természetesen azonnal találgatások indultak meg. A hiteles részletek először itt és most, a hocipo.hu-n! Tehát: Lemondott a debreceni rendőrkapitány. Lemondásának okáról nem nyilatkozik. Itt és most, először! Maradjanak velünk.
2008. 11. 17.
A washingtoni G20-csúcson közös nyilatkozatot fogadtak el arról, hogy legközelebb 2015 körülre terveznek a mostanihoz hasonló, vagy annál is nagyobb pénzügyi-gazdasági válságot.
A hét végén ünnepelte megalakulásának huszadik születésnapját az SZDSZ. Jóindulatú kritikusai szerint is a vak is látja: rettenetesen gyorsan elszálltak fölötte az évek.
2008. 11. 15.
Közokirat-hamisítókat értek tetten a rendőrök egy XVIII. kerületi lakásban. A két férfi a józsefvárosi piacon vette fel a rendeléseket, és egy kis műhelyben készítette a hamis igazolványokat, bizonyítványokat. A rendőrség egyelőre tehetetlen, mert mindketten oklevelekkel igazolták, hogy diplomás hamisítók.
Hétfőtől utazhatunk vízummentesen az Egyesült Államokba. A kiutazók figyelmét felhívják arra, hogy vigyék magukkal ujjaikat, és odakint őrizzék is meg, mert enélkül vagy a ki- vagy a visszautazásukat nem tudják garantálni.
2008. 11. 14.
Bajnai Gordon sikeresnek ítélte a gazdasági csúcsot. A gazdasági csúcs azt mondta, ő is szeretné sikeresnek ítélni Bajnait.
A Keleti pályaudvar csarnokában dolgozó Mehmed K. azt mondta a Hócipő munkatársának, hogy ellentétben több bankkal, nála semmi gondot nem okoz a svájci frank, amiből háromféle minőségűt is lehet nála kapni.
2008. 11. 13.
Daróczi Dávid se megerősíteni, se megcáfolni nem volt hajlandó a Hócipőnek azt az értesülését, hogy a komárnói, szombati találkozóra Gyurcsány Ferenc Robert Ficónak egy fehér lovat visz ajándékba.
A Hócipőnek név nélkül nyilatkozó pártkorifeusok szerint a Gyurcsány Ferenc által csütörtökre összehívott gazdasági csúcson aligha lesz konszenzus valamiféle gazdaságélénkítő programról, viszont ott van alternatívának a jól bevált gizdaságélénkítés.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6  •  III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni! Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja Dési János: a fény és a sötétség küzdelme Verebes István kampányvideó-javaslatai A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.