2008. 10. 08.
Novembertől vízum nélkül utazhatunk az Egyesült Államokba. Az intézkedéstől azt várja Amerika, hogy az általunk ott elköltött pénz kihúzza őket a bajból.
A Hócipő orvos szakértője azt üzeni a fiataloknak, hogy egyelőre még ne használjanak téli gumit, de ha majd eljön az ideje, akkor nyugodtan. Ne tartsanak tőle, hogy csökken miatta a szexuális együttlét nyújtotta öröm.
2008. 10. 07.
Zámbó Gyula, Kulcsár Attila ügyvédje sem megerősíteni, sem megcáfolni nem volt hajlandó értesülésünket, csupán sokat sejtetően mosolygott, amikor közöltük vele: úgy tudjuk, a hozzánk is elérkezett pénzügyi válság miatt több bankigazgató is titkos tanácsadójának kérte fel védencét.
Nem engedélyezte a rendőrség, hogy az Ökopolitikai Műhely a „Lehet más a politika” üzenetet vetítse lézerrel a Parlament homlokzatára. Kedden ismét vetítésre készül a Műhely, ám ez alkalommal biztosra mennek. Azt fogják vetíteni, hogy: „Mégse lehet más a politika.”
2008. 10. 06.
A Hócipő szlovák titkosszolgálati forrásokból megtudta, hogy Ján Slota 5/8-ad részben magyar.
Kínai gyártmányú melaminban Nestlé és Mars csokikat találtak.
2008. 10. 04.
Földi László volt hírszerző a vele készült HVG.hu-interjú címe szerint úgy ítéli meg, hogy Magyarországon a politika uralja a titkosszolgálatokat. A Hócipő saját hírszerzői alosztálya szerint ez egy fokkal még mindig jobb annál, mintha a titkosszolgálatok uralnák a politikát.
Az egyre feszültebbé váló szlovák- magyar viszony kritikus pontjához érkezett azzal, hogy Für Lajos bejelentette: reaktiválta magát.
2008. 10. 03.
Hócipő Online, szerda: „Egy, a Hócipő által lehallgatott beszélgetés szerint azért nincsenek mostanában vasutassztrájkok, mert Gaskó István megfeledkezett róla.” Világhírek, csütörtök: „A Liga kétórás vasutassztrájkot tart hétfőn Egerben, ezzel juttatják kifejezésre szolidaritásukat az egri megyei kórház működtetésének privatizációja ellen fellépő sztrájkolókkal - jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke.”
Csütörtökön hajnalban kigyulladt, majd teljesen kiégett egy személygépkocsi a Szemlőhegy utcában. A tüzet gyújtogatás okozta. Ebben az utcában van Gyurcsányék háza. Budai Bernadett szerint a kérdéses időpontra Gyurcsány Ferencnek alibije van, amit Dobrev Klára is hajlandó igazolni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/16  •  VII. 29. – VIII. 11.
Para-Kovács Imre: ha ennél is jobban megverte volna a Tisza a Fideszt, már beavatkozott volna az ENSZ! Smuzewitz Ilona: akkora önkény van, hogy máskor kell megbeszélni az önkritikát, majd amikor mindenki kijön a börtönből Bartus László a Fehér Házból közvetíti, hogyan nem fogadta Trump Orbánt Farkasházy Tivadar kísérletet tesz Tusványos ápoltjának megértésére Váncsa István a flakonozásban kezdte mérni a magyar gazdaság teljesítményét Havas Henrik röpirata Orbánnak, hogyan vonuljon a Fidesz illegalitásba Dési János végigvette az alkalmatlansági tényezőket, és az jött ki neki, hogy csakis Fülig Jimmy alkalmas köztársasági elnöknek Verebes István a kezeit és lábait vesztő Fekete lovagban vélt felismerni... valakit! A Heti Kamu megtudta: elnöksorsolással választ elnököt a Tisza! Selmeczi Tibor lebuktatta az utána kémkedő telefonját Filoszemita melléklettel búcsúzunk Sulyok Tamástól Serény Múmiák, avagy Vidnyánszky, Demeter és Orbán János Dénes NER-librettói
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.