2008. 08. 11.
Helyi lapértesülés szerint az olimpiai megnyitó tűzijátékának csak a befejező része szerepelt az élő közvetítésben, a többit hetekkel, hónapokkal ezelőtt felvették, és abból állították össze. A szervezők cáfolják, hogy több versenynek ugyancsak előre meglenne a felvétele, mindössze néhány olyané, aminek a közvetítése túl bonyolult lenne.
Hétvégi eredmények: első Oroszország, második Grúzia, harmadik Dél-Oszétia.
2008. 08. 09.
Magyar idő szerint pénteken délután nálunk is megkezdődött a pekingi olimpia, amelyből nekünk, itthon, kettő is jutott: az ellenzéki és a kormánypárti.
A Magyar Nácivadász Szövetség határozottan cáfolja, hogy fizetett hirdetésben reklámozná magát a Magyar Hírlapban, amely vagy tévedésből vagy ostobaságból vagy titkos antináciszimpátiából tette őket a címlapra.
2008. 08. 08.
Nem született egyezség az almatermelők és a felvásárlók között, de folytatja közvetítését közöttük Gráf József agrárminiszter. Még az is lehet, hogy végső eszközként a parlament elé szórja magát.
Bebizonyosodott, hogy Fodor Gábor hűséges olvasója a Hócipő Online-nak, mert álhírbe csomagolt tanácsunkat megfogadva több napi hallgatás után gyorsan ismét megszólalt.
2008. 08. 07.
Négyszázezer forintot számlázott egy budapesti szórakozóhely négy korsó sörért külföldi vendégeinek. Az üzletvezető azzal védekezett, hogy csak Talléros márkájú sört árulnak, és azt valószínűleg rossz árfolyamon váltották át.
Az Image Factory és a Tárki legfrissebb jelentése szerint az MSZP hívei optimistábban várják az olimpiát, mint a fideszesek. Utóbbiak viszont optimistábban várják a választásokat.
2008. 08. 06.
Kedden megérkezett Pekingbe az olimpiai láng. Azóta már átesett a kötelező doppingvizsgálaton, és nagy megkönnyebbülésre a teszt eredménye negatívnak bizonyult.
Fellélegzett a régóta várt jó hírre az ország népe: kedden jelentős mértékben gyengült, egyhónapos mélypontra zuhant a forint a budapesti bankközi devizapiacon. Meg vagyunk mentve.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.