2021. 12. 19.
Karácsony szerint Rogán dolgozószobájában találták ki, hogy Gattyán induljon a választáson. Rogán és Gattyán is beperelte Karácsonyt, mert nem a dolgozószobában, hanem a konyhában találták ki.
2021. 12. 18.
Lesz elég hal karácsonyra, csak drágábban. Éppen ezért sokan indultak hekkre horgászni a Balatonban.
Korábban érkeznek a családtámogatási ellátások, hogy minél kevesebb ideig romoljék a forint.
Gattyán György bejelentette, hogy mások után most már ő se tudja, hogy valójában mit is akar.
Kövér László azt üzente kabinetfőnöke erdélyi háza kapcsán mindenkinek, hogy nincs is kabinetfőnöke.
2021. 12. 17.
Szijjártó szerint az oltások miatt nincs szükség érdemi korlátozásokra. Egyúttal szerényen megemlítette, hogy hazai és külföldi egyetemek versengenek azért, hogy dísz- és valódi orvosdoktorrá avassák.
Egymilliárd forint elköltésére vár ötleteket Budapest. Úgy néz ki, hogy az ötletelésbe beszáll a Fidesz is, és máris nagy sikere van a javaslatuknak: Vásárolja vissza Karácsony Gergely a városházát, amit eladott Bajnainak.
Visszaéltek Dr. Merkely Béla nevével. Merkely Béla elismerte, hogy korábban több alkalommal ő maga is.
Az Egyesült Államokban mostantól postán is kiküldik az abortusztablettát. És a nemváltótablettát.
2021. 12. 16.
Brüsszel is ad pénzt a Budapest Pride-ra. A város nagyjából 11 millió forinttal támogatja a rendezvény szervezését. Plusz két, ingyenes, gyerekeken elvégzendő nemváltó műtéttel.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.