2021. 10. 28.
Alig lépett előre az EU a nemek közötti egyenlőségben, Magyarország az utolsó előtti a listán. Talán év végére elsők leszünk. Hátulról.
Végre megjöttek a járvány miatti szigorítások, miután egy tanácsadója elárulta Orbánnak, hogy úgy tűnik: a Covid a ráolvasások ellenére is működik.
Nagy Feró szerint hibát követ el a Rolling Stones, ő már csak provokációból is játszaná a Brown Sugart. Mick Jagger azt üzente neki, hogy elgondolkodik a javaslaton.
2021. 10. 27.
Amikor negyedszer csókolt kezet neki, Marine Le Pen megkérte Orbán Viktort arra, hogy most már legyen szíves abbahagyni, mert még féltékeny lesz otthon a leszbikus párja.
Varga Judit ismét remek sportteljesítményt nyújtott parlamenti folyosói futvagyaloglásban, amikor megpróbálta lerázni a szemtelenkedő Tordai Bencét.
Folyamatosan emeli az üzemanyagárakat Márki-Zay Péter. Orbán Viktor sajnálkozva ismerte el, hogy nincs ellene eszköze a kormánynak, amely kénytelen betartani a demokratikus játékszabályokat, holott MZP megérdemelne egy-két életfogytiglant a Magyar Emberek súlyos megtámadásáért.
Az ElkXrtuk című akciómművészfilm költségei meghaladják az 1,14 milliárd forintot, amiben még nincs benne, hogy Ákos most szerzi alá a dalokat (680 millió forint Demeter Szilárdtól), ezekkel fog turnézni (680 millió forint Kásler Miklóstól), és még 680 millió a hívektől az erős hitéért.
2021. 10. 26.
770 ezer határon túli szavazónak küld értesítőt a választási iroda. Csak azok tudnak levélben szavazni a választásokon, akik regisztrálnak. Erre figyelmeztet a Nemzeti Választási Iroda. És akik még élnek. Vagy esetleg már nem.
A Fidesz úgy tudja, Soros Györgyöt védelmezi Márki-Zay Péter. Azt is tudják, hogy Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay kéz a kézben támadja a békemenetet. Közölték, hogy még rengeteg mindent tudnak, ezeket majd most fogják megtudni.
Szakemberek szerint tegnap késő este Magyarországon megállt az infláció. Körülbelül tíz percre, hogy megpihenjen, azután újult erővel folytassa.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.