2021. 10. 13.
Egy nemzetközi felmérés szerint rémisztő a magyar nyugdíjasok helyzete. Kormányhű, orbánhívő nyugdíjasok tömege kéri ki magának, hogy a külföld minősítgesse a helyzetüket.
Váratlanul Moszkvába utazott Szijjártó Péter, Paksról egyeztetni. Kiszivárgott, hogy kapunk egy harmadikat is.
Összecsaptak a magyar ultrák a rendőrökkel a Wembleyben, ezért három zártkapus meccset követelünk a stadionnak.
2021. 10. 12.
Matolcsy: Románia a magyar felzárkózási ütem több mint kétszeresét teljesítette. Orbán: Nyugi, Gyurka! Küldöm az orvosaimat.
Vádat emeltek Bige László ellen. Ha a vádat (vádakat) nem sikerül bizonyítani, akkor az jön, hogy ő Az Ördög Ügyvédje.
Több általános és középiskola diákjainak már a tanteremben is maszkot kell viselniük. Még nem mondta ki Orbán Viktor, de hamarosan megteszi: Ez nyílt lázadás!
Több mint 100 háziorvosi praxis üresedett meg a járvány első évében. Kásler most azon dolgozik, hogy Mátyáshoz hasonlóan háziorvosok százait legózza össze.
2021. 10. 11.
Oszkó Péter először lefutóbolondozta Márki-Zayt, majd ezt visszavonta. Azóta szinonimákat keres a futóbolondra.
Leváltották Fekete-Győr Andrást a Momentum éléről, bár Fekete-Győr úgy tudja, hogy ő maga mondott le.
Mészáros Lőrinc borásza, Kalocsai László megszerzett egy történelmi szőlőbirtokot Bordeaux-ban. Orbán Viktornak.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.