2021. 06. 26.
Fegyelmi eljárást indított a magyar szurkolók homofób rigmusai miatt az UEFA. És még hátravan a vasárnapi meccs a Puskás Stadionban. Majd összevonva tárgyalják.
Letarolta az ország déli részét és a Balatont a péntek esti vihar. A Balaton legfontosabb tulajdonosai, Mészáros és Tiborcz egy-egy milliárd forint gyorssegélyt kapnak.
2021. 06. 25.
Angela Merkel is kritizálta a magyar homofóbtörvényt. Nem túl harsányan. Otthon, a négy fal között.
Békemenet lesz október 23-án. Azután karácsonykor, majd vízkeresztkor, utána pedig minden hétvégén.
Repedések, ellentétek, ellentmondó állítások az ellenzéki összefogásban. Az igazi törések majd akkor jönnek, ha a Fidesz is rendesen beszáll.
Közleményben utalt rá a Budapest Airport, hogy eszük ágában sincs eladni a repteret. Válaszközleményében Orbán Viktor jót mosolygott.
2021. 06. 24.
Orbán elárulta: azért nem volt ott Münchenben a meccsen, mert inkább Giorgia Melonival, egy posztfasiszta olasz párt elnökével találkozott, mivel attól tartott, hogy a stadionban megfertőzik buzulásvírussal.
A felmérések azt mutatják, hogy bár a válogatott kiesett a további küzdelmekből, focistáink nagyszerű teljesítménye következtében Orbán így is győztesként került ki a labdarúgó-Európa-bajnokságból.
Szivárványos zászlós buszokra terelték fel a németek a magyar szurkolókat Münchenben, ezzel durván beavatkozva a magyar keresztény állam homofób belügyeibe.
Információk szerint Szájer hamarosan a nyilvánosság elé áll, hogy elnézést kérjen mindenkitől, egyben örömmel bejelentse, hogy sikerült kigyógyulnia a betegségéből.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.