2021. 02. 23.
Miután szakemberek megállapították, hogy minden ötödik gyerek szorong és boldogtalan a vírushelyzetben, balliberális hazaáruló „magyarok” elkezdték összeszámolni, hogy hány nagyobb és kisebb gyerek is van Orbánéknál.
Orbán Viktor elmondta: az Egészségügyi Tudományos Tanács szakemberei szerint akkor jön el a könnyítések ideje, ha magasabb lesz a beoltottak száma. Ezért naponta fog konzultálni velünk arról, hogy eljött-e már az idő.
A Népszava szerint a kormány elvenné az önkormányzatok beleszólását abba, hogy hol és mi épülhet. A kormány nevében Orbán Viktor szerint is.
A vétlen autós sérült meg abban a balesetben, amit ittasan okozott Hévíz fideszes alpolgármestere, aki soha nem volt a Fidesz tagja.
2021. 02. 22.
Kocsis Máté állítja, hogy ő nem játssza meg a hülyét, amikor oltás elleni kampányt lát az ellenzéknél.
Varga Mihály szerint a fényt már látjuk, de nem tudjuk, hogy milyen hosszú az alagút, és nem omlik-e be.
Lelepleződött a NASA: nem a Perseverance nevű űrjármű küldi a Marsról a színes képeket, hanem a benne ülő űrhajós.
Kósa Lajos őszintén elmondta, hogy is volt ez az egész a csengeri „örökösnővel”. Az volt a feladata, hogy lebuktassa.
2021. 02. 21.
Hazatelefonált a Marsról a NASA helikoptere. Azt kérdezte, hogy „Mit keres itt tőlem pár száz méterre ez a kínai marsjáró?”
Államosítana egy Magyarországra tartó olajvezetéket Ukrajna. Az elkövetkező orosz-ukrán háborúban mi a jó oldalon fogunk állni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.