2020. 02. 05.
Schmidt Mária egykori történész tiltakozik Szabó István életműdíja ellen, a filmrendező besúgó múltja miatt. Azt javasolja, hogy a díjat kapja meg az arra valóban érdemes Dózsa László (1942-)
2020. 02. 04.
Nem mutatták ki a koronavírust a Ferihegyre lázasan érkezett kínai nőnél, aki pedig az első perctől folyamatosan hangoztatta, hogy a szerelmi hevülettől ilyen magas a hőmérséklete.
Bebizonyították a tudósok, hogy a megzavart biológiai óra is cukorbetegséghez vezethet. Magyarország népe most lélegzetvisszafojtva várja, hogy mit mond erről dr. Schobert professzor.
Nobel-békedíjra jelölték Greta Thunberget. Orbán közölte, hogy ha a kis csaj megkapja, ő nem veszi át a sajátját.
Külön kongresszust rendez a Fidesz miatt az Európai Néppárt. A kongresszus hivatalos neve: „Taknyok vagyunk”.
2020. 02. 03.
Betiltotta a rendőrség a kitörés napjára szervezett szélsőjobbos rendezvényeket, arra hivatkozva, hogy azokat sajnos nem a békés és barátságos Mi Hazánk Mozgalom hirdette meg.
A Magyartanárok Egyesülete szerint nemzetellenes az új Nemzeti Alaptanterv. Kásler Miklós azt javasolta nekik, hogy ne dumáljanak, hanem imádkozzanak, hogy megmaradjanak.
Az elmúlt napi, magyarországi rekordmelegek után állítólag magyar klímamenekülteket láttak menetelni az Antarktiszon.
Többórás körözés után hajtott végre kényszerleszállást egy Boeing 767-es Madridban, miután kiderült, hogy mégse körözik a gépet.
2020. 02. 02.
Az olasz hatóságok körözték azt a Lexust, ami Csanádpalotánál akart kilépni az országból, de elkapták. Előreláthatólag 2-3 év letöltendőt kap.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.