2019. 02. 22.
A Nézőpont Intézet megállapítása szerint Magyarországon a héten annyira lecsökkent az antiszemitizmus, hogy félő, ennek következtében hazánkban is az elszemtelenedő zsidók veszik át az uralmat.
Puzsérhoz közel álló körök szerint főpolgármester-jelöltjük azt fontolgatja, hogy erős szavai miatt esetleg bocsánatfélét kér Závecz Tibortól, oly módon, hogy kijelenti: „Rendben, akkor az én qrva anyámat is!”
2019. 02. 21.
Mégse kell 66,7 milliárd forint hitelt felvennie Budapestnek, hogy működési költségeit fedezni tudja, mert váratlan segítséget kapott. Az egész várost szőröstül-bőröstül megveszi Mészáros Lőrinc.
Kiszivárgott, hogy napok óta öldöklő snóbliverseny zajlik Polt Péter és Palkovics László között. A győztes jutalma, hogy az eddigi disznóságaik miatt kettejük közül elsőként mondhat le.
2019. 02. 20.
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága meghívta Polt Pétert, hogy számoljon be az OLAF által is vizsgált ügyekről. Miután Polt azt válaszolta, hogy nem megy el, a magyar bíróság jogerősen kimondta, hogy a legfőbb ügyész mostantól nyugodtan nevezhető gyáva, becstelen, Orbán-csicska, hazaáruló figurának.
Megjelent az Európai Bizottság biztosainak munkáját értékelő jelentés, amiben 1769-en osztályozták a biztosok 2014 és 2019 közötti teljesítményét. Navracsicsot találták a legrosszabbul teljesítő biztosnak, pedig azt állítják, hogy figyelmen kívül hagyták a nevéből képzett, lefordíthatatlan szójátékot, a Navracsicskát.
Miután a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt elnöke, Joseph Daul alaposan kiosztotta Orbán Viktort, határozottan elítélte, hamisnak, félrevezetőnek, nem tényeken alapulónak nevezte a magyar kormány most bejelentett tájékoztató kampányát, már el is készültek a kampányt kiegészítő óriásplakátok, amelyeken Soros György és Joseph Daul csókolózik.
A K-Monitor szúrta ki, hogy a minap menesztett Bitay Márton Örsnek, aki az állami földvásárlási program felelőse volt, és aki az államtitkárságtól és az NFA-tól is milliós fizetést kapott, a vagyona a 2014-es és a 2019-es vagyonnyilatkozata alapján öt év alatt nemhogy nőtt volna, de csökkent. Bitay elmondta, hogy ez azért van, mert mindenét szétosztotta a szegények között.
2019. 02. 19.
Trianon-operettre írt ki pályázatot a Budapesti Operettszínház. A pályázaton meghívottként szerepel a kormány részéről Leslie Mandoki, Kovács Ákos és Demjén Ferenc. Ami a librettót illeti, azzal kapcsolatban mindössze egy megkötés van: a hepiend.
Kunhalmi Ágnest és Bangóné Borbély Ildikót 500-500 ezer forintra büntette Kövér László, amiért tiltakozásul egy olyan nyomtatott papírlapot mutattak fel, amin ly-nal szerepelt a fojtani ige. Túl ezen egy évig részt kell venniük Schmitt Pál nyelvtankurzusán.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/26  •  XII. 17. – XII. 29.
Olvasóink 283 évet osztottak ki a 22 fős börtönválogatottnak Hatvanpuszta köszönti Sztálint! Para-Kovács Imre: elhozza a békét, leaszfaltozza a Lázár kastélyához vezető utat, közben a rendőrség átveszi az egészségügyi intézményeket is Váncsa István nem szeretne újra gyerek lenni, de ha már elkerülhetetlen, inkább lajhárként vagy kerecsensólyomként, mint emberként Smuzewitz Ilona: Táncórák bazmegoló államtitkároknak és haladóknak Farkasházy Tivadar Nekem már nyolcvan! Havas Henrik megszerezte Ákos székfoglaló beszédét az irodalmi Nobel-díj átvétele alkalmából Dési János felpakolta a NER-t a Titanicra és útnak indította őket Verebes István a Magyar Nemzeti Olümposz Minisztériumban jósoltatott magának A Heti Kamu megtudta: Orbán Sulyok Tamás iránymutatásai alapján, zsebszerződéssel vinné ki hazánkat az EU-ból Selmeczi Tibor karácsonyi menüket mutat a lecsúszó magyar középosztálynak, hogy legalább a látvány meglegyen
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.