2018. 12. 05.
Mintegy háromezer település részesülhet támogatásban jövőre a Fideszre Szavazó Magyar Falu Program keretében.
NAV: jövőre a horgászengedély igényléséhez is kell adóigazolvány. A halaknak pedig számlát kell adniuk.
2018. 12. 04.
Több mint 15 ezer pedagógus készítette el idén a portfólióját. A KLIK tájékoztatása szerint mindössze pár száz volt érvénytelen, mert hiányzott róla, hogy készítője Orbán Viktor és a kormány odaadó híve.
Erősen kozmetikázott adatot közöl legfrissebb felmérése eredményéről a Nézőpont Intézet. Van képük azt állítani, hogy ha ma lenne a választás, a Fideszre 3 millióan szavaznának. Holott legalább 4 millióan.
2018. 12. 03.
Az izraeli hatóságok szerint kenőpénzek elfogadásával és csalással is megalapozottan vádolhatják meg Netanjahut és feleségét. Ha ez megtörténik, Netanjahu menedéket talál barátjánál, Orbán Viktornál, már csak azért is, mert itt nincs antiszemitizmus, ellentétben Izraellel.
Az LMP dicséretes módon immár sokadszor arra utasítja a Nagyar Nemzeti Kormányt, hogy függessze fel a Paks-2 projektet, és mondja fel az orosz szerződést. Most végre kezükben az eszköz: nem kell mást tenniük, mint hogy favoritjukat, Puzsér Róbertet odahegesztik Paks-1-hez.
2018. 12. 02.
– Súlyosan beavatkozott Édes Hazánk belügyeibe Sebastian Kurz, amikor befogadta Bécsbe az általam Budapestről elűzött sorosista egyetemet – jelentette ki Orbán Viktor, és megparancsolta Szijjártónak, hogy csapjon az asztalra.
A kormány és a Fidesz azon tagjai – élükön Orbán Viktorral –, akik korábban Soros-ösztöndíjat kaptak, illetve a CEU-n szereztek diplomát, nemzetközi sajtótájékoztatón fogják okleveleiket összetépni, a pénzt pedig visszafizetni.
2018. 12. 01.
Átadták a 2018-as jogászdíjakat. Polt Péter-díjat kapott Handó Tünde Trócsányi Lászlótól, aki viszont Polttól vehette át a Handó Tünde-kitüntetést. Polt Péter lett az Orbán-emlékérmes.
Műszaki hiba miatt öt plusz kört tett meg a Wizz Air egyik gépe Budapest fölött. A plusz körökért mindössze 2 ezer forint pótdíjat kellett fizetniük az utasoknak. Poggyászonként.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.