2018. 07. 01.
Havasi Bertalan elárulta a távirati irodának, hogy nem volt kézcsók Orbán és Merkel között, mert Miniszterelnök Úr udvarias férfiként zsebre dugta a kezét, hogy Merkel ne csókolhassa meg.
Semmelweis Ignác születésnapján (1818. július 1.) ünneplik a magyar egészségügy napját. Az EMMI arra kéri az orvosokat, hogy ha tehetik, ezen a napon vigyenek magukkal szappant a kórházba.
2018. 06. 30.
Júliustól már a gyanú gyanúja alapján is nyomozhatnak, megfigyelhetnek a hatóságok, ami teljesen rendben van, mert mindenki gyanús, aki él. Mindenki is.
Egy névtelenséget kérő szakember rájött: nem pszichiátriai oka van, hogy Orbán szinte mindig zsebre tett kézzel áll, beszél, nyilatkozik, hanem a nadrágját tartja.
Az állomáshelyét most elfoglalt budapesti amerikai nagykövet, David Cornstein az elsők között a CEU-t látogatta meg. Tetszett neki, és mint mondta, szeretné, ha Magyarországon maradna az egyetem. Most viszont Szijjártó Pétert kell meglátogatnia. A külgazdasági és külügyminiszter a szőnyeg szélére állítva fogja fogadni.
Első felháborodásukban bojkottal fenyegetőztek a Videoton ultrái, amikor egyik pillanatról a másikra a képükbe tolták, hogy csapatuk nevét annak tulajdonosa, Garancsi István Mol Vidire változtatta. Ám rögtön megbékéltek, amikor tájékoztatták őket, hogy mindez mindenek tulajdonosa, Orbán Viktor utasításra történt.
2018. 06. 29.
Miután az ügyészség letöltendő börtönt és vagyonelkobzást kért rá, Kuna Tibor beismerte, hogy már régóta hazaáruló gyurcsányista Soros-ügynök.
Azt követően, hogy aláírta az alaptörvény-módosítást és a Stop Sorost, Áder így nyilatkozott: „Ugyanezt tette volna példaképem is, dr. Schmitt Pál.
2018. 06. 28.
Igaz, hogy a forint gyengélkedik, de feljövőben van a milpengő.
Durva munkaerőhiány van a Postánál, megoldásként a Posta árat emel.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.