2022. 06. 23.
Belelendült Kocsis Máté. Most a narancs riasztás kifejezés eltörlésére nyújtott be törvényjavaslatot.
Három helyet javított válogatottunk a FIFA-világranglistán. A magyar kormány nem fogadja el, szerinte tíz jár.
A múltba révedés – helyesebben a nemzeti identitás további erősítése – jegyében Varga Mihály nem tartja elvetendő ötletnek a gyengélkedő forint felcserélését az erős pengőre.
Korlátoznák Hadházy Ákos jogait, amíg nem teszi le a képviselői esküt. Hogy mikor teheti le, az kizárólag Kövér Lászlón múlik. Kövér szerint hamarosan leteheti. Valamelyik évtizedben.
2022. 06. 22.
Karácsony Gergely főpolgármester: Budapest nem hagyja annyiban, hogy a kormány ellentételezés nélkül elvesz a fővárostól köztereket, mert ez rablás. Dr. Sára Botond Attila kormánymegbízott: Nyugalom! Ez se nem rablás, se nem lopás, mert természetesen lesz ellentételezés. Budapest megkapja cserébe a Biodómot, már csak be kell fejeznie.
Ezentúl a házelnök dönt majd arról is, hogy egy országgyűlési képviselő hova üljön a parlamenti patkóban. Eddig mindenki maga döntötte el, hogy a frakciójának kijelölt területen belül hol lesz a helye, egy törvénymódosítás révén a jövőben Kövér László joga lesz ennek meghatározása is. Mint ahogy az is, hogy ülhet-e a képviselő, vagy állnia kell.
Becske polgármestere a község Facebook-oldalán jelentette be, hogy kedd reggel a település mellett található buddhista sztúpa környékén medvét láttak. Saját Facebook-oldalán jelentette be a medve, hogy Becske mellett budhista sztúpát látott.
Nemzetközi körözés alatt álló brazil férfit állított elő a Rendőrség és a TEK Budapesten. A „brazil Pablo Escobar”-ként is ismert Sérgio Roberto de Carvalho elfogása után azt nyilatkozta, hogy Budapest gyönyörű város, ezért itt akar letelepedni.
Amint az várható volt, az ajvékoló ellenzékiek károgása ellenére mind a főispánokat, mind a vármegyéket kitörő örömmel várják a jobbágyok.
Közel járt egy autós Kaposváron, hogy elüssön egy embert a zebrán, azonnal eltiltották egy évre a vezetéstől. A gyalogost pedig fél évre a zebrától.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.