2018. 02. 23.
Tömegesen rongálják meg a Jobbik óriásplakátjait Budapesten, amire a Fidesz úgy reagált, hogy ők hivatalosan nem szerveznek ilyesmit, ugyanakkor a véleménynyilvánítás e formája bele kell férjen a kampányba. Éppen ezért szeretettel várják, hogy az ő plakátjaikat is tömegesen rongálják meg.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter közölte, hogy a román kormány Laura Codruta Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség vezetőjének elmozdítását kezdeményezi. Szerencsére nálunk nincs korrupcióellenes ügyészség, és a legfőbb ügyészt se akarja elmozdítani a helyéről Orbán Viktor.
2018. 02. 22.
A bíróság szerint a kormánynak ki kell adnia az OLAF jelentéseit. A kormány szerint a bíróság ne szóljon bele a választásba.
Az Orbán-rendszert parodizáló Bödőcsről és a Dumaszínházról lelkendezik az AFP budapesti tudósítója. Amíg ki nem tiltják.
2018. 02. 21.
Orbán Viktor nem jelent meg azon a parlamenti ülésen, ahol az ellenzéki pártok a Tiborcz István volt cége elleni OLAF-vizsgálatról kérdezték volna. Orbán inkább elutazott Bulgáriába. Becsületére legyen mondva: nem vitte magával Tiborczot, hanem inkább itthon eldugta.
A Kisalföld olvasója összeszámolta:163 darab nagyméretű kátyú van az ország legfontosabb autópályaszakaszán: Győr és Budapest között, az M1-esen. Mivel az összeszámlálás pár napja történt, remélni lehet, hogy azóta – a fejlődés eredményeként – már legalább 180 kátyú van.
2018. 02. 20.
Háromszor több pénzt kapnak az egyházi iskolák mint az államiak, de Soltész Miklós államtitkár szerint ez természetes, mert mi vagyunk Mária országa, aminek a legfőbb küldetése Európa keresztény identitásának megvédése.
23 ország 255 civil szervezete tiltakozik a Stop Soros-törvénycsomag ellen, ami semmi mást nem bizonyít, mint azt, hogy Soros György 23 országban áll a háttérhatalom élén, plusz Brüsszel, ENSZ, amik szintén a zsebében vannak.
2018. 02. 19.
Tiborcz István és felesége is ott volt Orbán Viktor évértékelőjén a Várkert Bazárban. Gyermeküket nem vitték magukkal, mert még kicsi, neki otthon mondta el beszédét nagyapa.
A hétmilliárd forintnyi uniós támogatással felújított Várkert Bazárban elmondott beszéde után, immár a sajtó nélkül, baráti körben ismét felavatta a Várkert Bazárt Orbán.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.