2017. 07. 18.
A Budapesten vendégeskedő Benjamin Netanjahu és vendéglátója, Orbán Viktor, kölcsönösen Kivételes Államférfi Díjjal tüntették ki egymást.
2017. 07. 17.
Balog Zoltán emberi és mindenes miniszter szerint a magyar egészségügy magas (világ) színvonalát mutatja, hogy tavaly több mint 600 magyar orvost fogadott be a világ.
Miután a vizes vb-re érkezett USA-csapat vezetői túl drágának találták a szállást, az árat az érintett hotel 30%-kal csökkentette, nehogy már Soros nevessen a végén.
2017. 07. 16.
Hétfőn háromnapos látogatásra Budapestre érkezik Netanjahu. Izraeli miniszterelnök 30 éve nem járt Magyarországon. Mind az izraeli, mind a hazai ellenzék szerint egymásra találtak Orbánnal.
A nemzetáruló, brüsszelita, sorosista ellenzéki magyar sajtó szétfikázta a vizes vb megnyitóját. Igaz, mint ez a tévéközvetítésből látszott, a Himnusz közben Orbán Viktor is az orrát piszkálta.
2017. 07. 15.
Mengyi Roland részletes vallomást tett pénteken a bíróságon. Részletesen bevallotta, hogy abszolút ártatlan, egyben megkérte a bírót, hogy nevezze őt Voldemort nagyúrnak.
A vizes vb nagyszabású megnyitója azért került 3,4 milliárd forintba – tudta meg a Hócipő –, mert a Π-t, vagyis a 3,14-et a szervezők megszorozták egymilliárddal.
2017. 07. 14.
Ma nem indult újabb kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen.
Németh Szilárd bejelentette: a hamarosan kezdődő rezsinövelésnek is ő lesz a biztosa.
2017. 07. 13.
Másfél éves képzés után orvosok által végzett feladatokat is elláthatnak majd a szakápolók. Képzésükben azok a rutinos betegek is részt vesznek, akik már eddig is eredményesen láttak el ápolói feladatokat.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.