2016. 12. 09.
Orbán Viktor szigorú figyelmeztetésben részesítette Pintér Sándort, amiért azt mondta, hogy nincs pártkapcsolata a Magyar Nemzeti Arcvonalnak.
2016. 12. 08.
Tiborcz István az Eximbanktól kapott kölcsönből véletlenül megvette apósa feje felől a Budai Várat.
A nyugdíjasok most agyalhatnak, hogy milyen értékű Erzsébet-utalványt illik adniuk a postásnak.
2016. 12. 07.
A legújabb PISA-teszt szerint soha ilyen rosszul nem teljesítettek a magyar diákok, mint most. A számokat megismerve Orbán Viktor haragosan közölte Balog Zoltánnal, hogy azonnal intézkedjen, mert az eredmények még mindig túl jók.
December 6-án az áramellátás terhelése többször is túllépte a 6700 megawattórát. A legutóbbi rekord 2012. február 9-én volt (6384 megawattóra). Az óriási áramfogyasztás azért jó, mert így, bár többet fizetünk, többet is takarítunk meg.
2016. 12. 06.
Egyes nyugdíjasok azt fontolgatják, hogy át se veszik a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt, mert nekik azt ígérte Lázár János, hogy igazi kormányhivatali dolgozók viszik ki Miniszterelnök Úr ajándékát, biztonsági őr kíséretével, és ők ebbe már beleélték magukat.
Azok a nyugdíjasok, akik megsértődtek, amiért nem kormányhivatalnokok viszik ki nekik Miniszterelnök Úr ajándékát, megbékültek, miután megtudták, hogy személyre szóló áldott karácsonyi és boldog újévi képeslapot is küld neki Orbán Viktor.
2016. 12. 05.
Az osztrák elnökválasztás eredménye miatt Kövér László azonnali intézkedésként gyászlobogót tetetett ki a Parlament épületére. Azután, az olaszok döntése nyomán, sok-sok zöld-fehér-pirosat is.
Mint egykori fidelitasos, benyújtotta lemondását Rogán és Szijjártó, mert kiderült, hogy a most húszéves szervezet már több mint 2 éve nem felel meg a 2014 márciusában hatályba lépett új PTK-nak.
2016. 12. 04.
Rétvári elmondta: diplomás orvosból 14,5 jut 100 ezer magyarra, míg az EU-s átlag 12,3, a diplomás ápolóknál az arány itthon 40,5, az EU-ban pedig 39,1. Ezért további orvosokat és ápolónőket küldünk az Unióba.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.