2016. 08. 20.
104 új honvédtisztet avattak, akiket rögtön az eskütétel után nyitott teherautókkal vittek a déli határhoz, ahol heteken át fognak díszőrséget állni a kerítésnél. A fiatalok az úton végig az ’56-os himnuszt dalolták.
2016. 08. 19.
Mégse tűnt el teljesen Farkas Flórián, akinek elnöksége alatt az ORÖ 1,6 milliárd forintot költött el szabálytalanul. Lázár János közölte újságírókkal, hogy neki és Balog Zoltán miniszternek sikerült beszélniük vele. Egy fideszes kifizetőhely pénztáránál érték el.
Kósa Lajos fenntartja azon korábbi álláspontját, hogy visszaéltek Mengyi Roland nevével. Megemlítette, hogy az ő nevével is gyakran visszaél egy alteregója, aki újságírók elé kiállva egetverő ostobaságokat és óriási hazugságokat szokott mondani.
Illegális jegyeladás gyanújával Rio de Janeiróban őrizetbe vették és letartóztatták Patrick Hickeyt, a NOB igazgatótanácsának a tagját, az Ír Olimpiai Bizottság és az Európai Olimpiai Bizottság elnökét. Letartóztatásakor annyit mondott védekezésül, hogy valóban jegyüzérkedett, de olyat azért nem tett, hogy plagizált művel szerzett volna doktorit magának.
„Csak a kétségbevonhatatlan teljesítmény az, ami a nemzeti büszkeség aranyfedezetét biztosítja” – mondta Lázár János az állami kitüntetések átadása alkalmából. A Miniszterelnökséget vezető miniszter alighanem valami véletlen folytán a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adott át Bayer Zsolt rasszista-antiszemita írónak, újságírónak is.
2016. 08. 18.
A rendőrség nem nyomoz tovább a nyakós-kopaszos ügyben, mert nincs mit kiderítenie, miután sikeresen kinyomozta, hogy a kopaszok kopaszok.
Mészáros Lőrinc bepereli az Együttet, amely újfent lestrómanozta őt. Kikéri magának, hogy ő stróman lenne, hiszen már maga a szó se magyar.
2016. 08. 17.
Egy interjúban alaposan helyére tette a pápát Harrach Péter teológus, politikus, egykori miniszter, az Országgyűlés korábbi alelnöke. Majd illő alázattal és nagy-nagy, keresztyéni szeretettel megmosta főnöke, Semjén Zsolt lábát.
Kövér Lászlónak nem tetszik, hogy a kormány Eörsi Mátyást jelöli a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet főtitkárának. Szerencsére Kókával nincs semmi baja. Nem beszélve Szűrösről és a néhai Pozsgayról.
2016. 08. 16.
A Hócipő nevüket nem vállaló forrásokból megtudta, hogy az augusztus 20-i, budapesti tűzijáték fénypontja az lesz, amikor a Himnusz hangjaira a „TUDTA?” kezdetű kormányplakátokat petárdák rajzolják fel az égre.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.