2016. 09. 08.
A Tanítanék mozgalom vezető arcai arcukat vesztették.
2016. 09. 07.
Orbán kapta Az év embere díjat a lengyelországi krynicai gazdasági fórumon. „A kitüntetéseket valójában ügyeknek adják, az ügyeket pedig személyeken keresztül lehet képviselni” – mondta a miniszterelnök, Bayerra utalva.
Szakújságírói képzéseket indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A következő szakokra lehet jelentkezni: „Orbán Viktor odaadó újságírója”, „Orbán Viktor hűséges újságírója”, „Orbán Viktor, a keresztény Európa megmentője”.
2016. 09. 06.
Amikor Orbán megtudta, hogy Simicska a konkurenciánál 25 milliárd forinttal olcsóbb ajánlatot tett az M4-es újabb szakaszának a megépítésére, ráadásul egy erős olasz nagyvállalattal társulva, állítólag csak ennyit mondott: „A geci!”
Magyarország bahreini tiszteletbeli konzulja az Index szerint letelepedési kötvényekkel is üzletel, de arra nincs bizonyíték, hogy amikor Orbán Ráhelék ott jártak, két, óriási, üres bőrönddel érkeztek, amik távozásukkor teli voltak.
2016. 09. 05.
A szeptember 4-i Pozsonyi Piknik szervezői hiába tiltottak meg mindenféle politikai megnyilvánulást, a rendezvényen mégis számos liberális, illetve demokrata személyiség felbukkant. Őket a rendőrök – most még – futni hagyták.
Észak-Korea három ballisztikus rakétát bocsátott fel, amelyek a tengerbe csapódtak. A rakéták ügyében fejek fognak hullani, mert Kim Dzsongun azt szerette volna, hogy a szokások szerint azok élő célpontokba csapódjanak.
2016. 09. 04.
A törvényben előírt tizenöt napon belül sem válaszolt Orbán Viktor az Együtt írásbeli kérdéseire, amelyek a Mészáros Lőrinccel fenntartott vagyoni, gazdasági kapcsolatát firtatták. Bizonyára azért nem válaszolt még, mert hosszan, alaposan, részletekbe menően le fogja írni, hogy mifélék is ezek a kapcsolatok.
Szijjártó szerint történelmi szintű békét hozott a térségnek a visegrádi együttműködés, amely minden idők legjobb állapotában van jelenleg, és éppen a legjobbkor. A miniszter kijelentette: a visegrádi együttműködés a legszorosabb és a leghatékonyabb szövetség ma az Európai Unión belül. Egyelőre belül.
2016. 09. 03.
Bár az MSZP elnöksége megpróbálta lebeszélni róla, Molnár Gyula, az ismét megújult Magyar Szocialista Párt megújult elnöke minapi, kvótanépszavazásos megnyilatkozása miatt pártfegyelmit adott magának. Szerencsére a pártfegyelmi nem jár semmivel, így pénzbüntetéssel se.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/26  •  XII. 17. – XII. 29.
Olvasóink 283 évet osztottak ki a 22 fős börtönválogatottnak Hatvanpuszta köszönti Sztálint! Para-Kovács Imre: elhozza a békét, leaszfaltozza a Lázár kastélyához vezető utat, közben a rendőrség átveszi az egészségügyi intézményeket is Váncsa István nem szeretne újra gyerek lenni, de ha már elkerülhetetlen, inkább lajhárként vagy kerecsensólyomként, mint emberként Smuzewitz Ilona: Táncórák bazmegoló államtitkároknak és haladóknak Farkasházy Tivadar Nekem már nyolcvan! Havas Henrik megszerezte Ákos székfoglaló beszédét az irodalmi Nobel-díj átvétele alkalmából Dési János felpakolta a NER-t a Titanicra és útnak indította őket Verebes István a Magyar Nemzeti Olümposz Minisztériumban jósoltatott magának A Heti Kamu megtudta: Orbán Sulyok Tamás iránymutatásai alapján, zsebszerződéssel vinné ki hazánkat az EU-ból Selmeczi Tibor karácsonyi menüket mutat a lecsúszó magyar középosztálynak, hogy legalább a látvány meglegyen
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.