2022. 05. 29.
Egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással, ezért riasztották a Gripenjeinket. A sárkányrepülő vezetője nem bántotta a megriadt Gripeneket.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a sztrájkjog érvényesítéséért. Az Emberi Jogok Európai Bírósága arra biztatja a pedagógusokat és a szülőket, hogy próbáljanak meg kiállni a jogaikért.
2022. 05. 28.
Egy cég megszabadítaná az országot a használt sütőolaj problémájától. A megtisztított olajat biodízelüzemeknek szállítják, de biogáz is készülhet belőle. Szaktanácsadó Pintér Sándor.
Menczer az ukrán nagykövetnek: Megdöbbentő és elfogadhatatlan a Barátság kőolajvezetékre tett ukrán kijelentés. Még megdöbbentőbb és elfogadhatatlanabb, hogy még mindig harcban állnak.
2022. 05. 27.
Az Európai Unió közösen vásárol oltóanyagot és antivirális szereket a majomhimlő ellen. Dániából vesz az Unió vakcinát, gyógyszert pedig egy amerikai cégtől. Mi pedig Kínából veszünk és Kínából.
A DK szerint most nem megszorításokra van szükség, hanem ellenkezőleg. A Demokratikus Koalíció 100 ezer forintot adna millióknak, eltörölné az áfát, és 1000 forintért adna országos bérletet. Ha kormányra került volna.
2022. 05. 26.
Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő szerint Orbán Viktort Európa autoriter fekete bárányának próbálják beállítani. Pedig már az Egyesült Államokban is példát vesznek róla a Donald Trump-hívek.
Dollármilliókra büntették a Magyar Teniszszövetséget egy elmaradt torna miatt. A szervezet szerint ez siker, mert a rendezésre többet kellett volna költeni. Ezen túl több elmaradó tornát is meghirdetnek.
2022. 05. 25.
Hadházy Ákos: Elkészült a hatalom által irányított jólfésült ellenzék. A hatalom által irányított jólfésült ellenzék: Irigyled, hogy megvan közöttünk az egység?
Kiderült, mi váltja a lovaglást az öttusában: a versenyzőknek legfeljebb 100 méter hosszú pályán kell majd átjutniuk különböző akadályokon. Az egyik akadály egy vadló.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.