2015. 08. 29.
Az EU lakások energetikai felújítására 2020-ig évente mintegy 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hazánk lakosságának. Miközben szegény Széles Gábort hagyták megbukni az ingyenenergiájával.
2015. 08. 28.
Megérkeztek Litvániába a Magyar Honvédség Gripen típusú vadászrepülői. Többször is átszámolták magukat, de tényleg annyian voltak.
Lemondott a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója. Állítólag nem tudott kijönni a mellé beosztott, a Fidesztől ejtőernyőzött szürke marhával.
2015. 08. 27.
Lázár János kijelentette: akkora a bőség és a jólét, hogy a kormányfőnek esze ágában sincs bevezetni a szűkségállapotot.
Kovács Zoltán szerint egyre agresszívabbak a migránsok. Azt állítja, hogy ő viszont nem lett agresszívabb, mint eddig volt.
2015. 08. 26.
Nettó csaknem 100 millió forintunkba került a Leslie Mandoki-féle ingyenes koncert. Ide tartozó hír, hogy Mandoki elfogadta Orbán felkérését a helyettes zenei államtitkári posztra.
A polgári berendezkedés megerősítéséről szólt a keddi kormánykonferencia. A „polgári berendezkedés” kifejezés feltalálásáért kiemelt jutalmat kapott Arthur Finkelstein és Habony Árpád.
2015. 08. 25.
Több, Széchenyi-díjas tudós is bojkottálja Orbán tiszteletükre adott díszvacsoráját. Bejelentkezett viszont Mocsai Lajos és Schmitt Pál.
Orbán születésnapi ajándékokkal kedveskedett Leslie Mandokinak, akiről történészei kiderítették, hogy ő robbantotta ki az ’56-os forradalmat.
2015. 08. 24.
A mohácsi csatában elhunyt II. Lajos halálának titokzatos körülményeiről tartanak konferenciát augusztus 29-én. Orbán Viktor azt üzente az előadóknak, hogy mi nyertünk.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.