2015. 08. 20.
Lázár János legfőbb miniszter határozottan cáfolta, és ostoba hírlapi kacsának nevezte azt, hogy ő képes lenne megállni a helyét az üzleti szférában.
2015. 08. 19.
Kormányzati források szerint az augusztus 20-i ünnepen nemcsak a Szent Koronát próbálja fel Orbán Viktor, hanem a Szent Jobbot is.
A magyar jogsértési ügyeknek Strasbourgban már külön osztályt kellett felállítani – írja a Népszava. (Update: főosztályt.)
2015. 08. 18.
Távozik posztjáról Lakatos László, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Állítása szerint a testület oláh cigány származását kifogásolta. Marad viszont a helyén Farkas Flórián, aki Orbán Viktortól származik.
Román görögdinnyék magyarrá címkézését leplezték le. A vg.hu úgy tudja, a csalók a Tescónak, valamint magyar dinnyeként exportra szállították volna a meghamisított árut. A magyar és a román kormány kölcsönösen bekérette egymást.
2015. 08. 17.
Tállai András beismerte: A Mezőkövesd nem tudta legyőzni a török Bursasport, és sajnos néhány millió forinttal lemaradt a Dzsudzsák Balázsért folyó versenyben. De három év múlva megint megpróbálják
Augusztus 20-a alkalmából Orbán Viktor javaslatára Matolcsy György megkapja az Első Magyarországi Közgazdasági Nobel-díjat, Schmitt Pál pedig A Nemzet Tiszteletbeli Köztársasági Elnöke címet.
2015. 08. 16.
A Vasárnapi Hírekben közölt, "népszerűségi" mutatókat is tartalmazó oligarchakörképből sajnálatos módon kimaradt, hogy megalakult a Strómanfréd Művek.
Az orosz Metrovagonmas mindössze 10%-os jótállást vállalt a 3-as metró szerelvényeire, miután felújítja őket. Nem is igaz. Csak vicceltünk. Mert 20%-osat.
A nagy magyar aranybotrány adta az ötletet Matolcsy György leendő közgazdasági Nobel-díjas jegybankelnöknek, hogy az MNB legkiválóbbjaiból szervezett csapatot vezényeljen a Duna-partra, aranyat mosni. Jövő héten pedig megnyitja a recski aranybányát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.