2022. 04. 22.
Hivatalos: ma Magyarországon több helyen nem volt bombariadó.
Minden magyar megkönnyebbülhet: nincs hatással a háború a magyar űrprogramra.
Egy felmérés szerint tízből négy magyar fiatal érzi úgy, hogy megbecsülik a munkáját. Ők külföldön dolgoznak.
Ellenőrzésre számíthatnak a használtautó-kereskedők. Szigorúan megbüntetik azt, aki 15 évesnél fiatalabb kocsit ad el.
Több szakember szerint ötödével drágulhatnak az élelmiszerek idén Magyarországon. Havonta.
Kiderült: egy Daniel Humm nevű svájci séf rabolta el Demi Mooret. Egészen pontosan a szívét.
2022. 04. 21.
Magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban a pápa Orbán Viktort, aki Facebookján közölte, hogy hiába ajánlotta fel neki a lehetőséget Ferenc, nem volt mit meggyónnia.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint nem összeférhetetlen, hogy a férje cégétől vesz repülőket a kormány. Elárulta azt is, hogy a férje szerint sem összeférhetetlen.
Kormányzati tájékoztató Brüsszelnek: Hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vettük a Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársát, vagyis Magyarország abszolút jogállam.
Egy Facebook-bejegyzés formájában hívta munkamegbeszélésre Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert Lázár János országgyűlési képviselő. Megjegyezte: reméli, hogy Márky-Zayt nem fogja zavarni, hogy végig állnia kell, míg ő ül.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.