2014. 09. 09.
Az X-Faktor már az első adásával a legnézettebb tévéműsor lett. A Fidesz attól tart, hogy az RTL Klub válogatást közöl a szünetben a híradóiból.
2014. 09. 08.
„...nekünk, mai magyaroknak... már nem élet-, hanem munkaáldozatot kell hoznunk azért, hogy az állam elláthassa feladatát...” – mondta Kövér László. Néhány órával Kövér felszólítása után közös jegyzékben tiltakozott Anglia, Németország és az USA, mivel gazdaságuk pillanatok a tönk szélére jutott, ugyanis magyarok százezrei indultak azonnal haza, itthoni munkaáldozattal segíteni a magyar államot feladatai ellátásában.
Elvették a felcsúti focisták szolgálati autóit. Legutóbb 3-0-ra kaptak ki a Videotontól. Eddigi mérlegük: két döntetlen, négy vereség. Benczés Miklós vezetőedző a Nemzeti Sport megkeresésére azt mondta: „A tulajdonos döntése volt az autók leadása. Nem mentség, de tény, állandóan úton van a csapat...” A focisták hamarosan visszakapják autóikat, mivel a kormány rendeletet hoz arról, hogy az összes eddigi meccsükön győztek.
2014. 09. 07.
A BKV a következő hónapok működési támogatásának terhére tudja csak kifizetni adósságának újabb törlesztő részletét, illetve mintegy 10 ezer alkalmazottjának szeptemberi fizetését – értesült az Origo. A vállalat most úgy próbál spórolni, hogy járművei csak lejtőn lefelé közlekednek.
Szlovákia lőszerkészlet tárolására használható logisztikai bázist épít a NATO műveleteinek támogatására. Andrej Kiska államfő a katonai szövetség csúcstalálkozóját követően beszélt erről. Orbán Viktor szerint a tervezett bázis nem különösebben veszélyezteti hazánk biztonságát.
2014. 09. 06.
A Facebook-csoport elnézést kért Orbántól, amiért Facebook-oldala a névnapi jó kívánságok súlya alatt megsüllyedt.
Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 30 évre titkosította magát.
2014. 09. 05.
A katonai Gripenek Fradi-stadion feletti repülésének anyagát 30 évre titkosította a Honvédség. Korábban Hende Csaba teljesen megszokott, normális gyakorlatnak nevezte a repülést. Mint ahogy megszokott, normális gyakorlat lett bárminek a titkosítása.
A NATO-tagországok állam- és kormányfői határozottan elítélték Moszkvát. Vlagyimir Putyin válasznyilatkozatban adta a NATO tudtára, hogy ha szükséges, az Ukrajnában zajló, Oroszország által támogatott békeharcában akár a légierőt is beveti.
2014. 09. 04.
A Napi Gazdaság kormányközeli források alapján az írja, hogy eldőlt: a dohány után jövőre az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül. A rendszer éppen olyan lesz, mint a nemzeti dohányboltoké. Az már régebben eldőlt, hogy a RENDSZER éppen olyan, mint a dohányboltoké.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.