2014. 08. 21.
A termelők többsége veszteséggel zárhatja a lassan véget érő dinnyeszezont – mondta a Napi Gazdaságnak Oravecz Tamás, a Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke. A Békemenet-szervező Széles Gábor felajánlotta a kormánynak, hogy szívesen összehoz egy szép nagy dinnyemenetet, megpróbálva elfeledtetni a Birkamenet gúnynevet.
2014. 08. 20.
A Fidesz a mai napon felköszöntötte Orbán Viktort államalakítása ünnepe alkalmából.
Hírek szerint miniszterelnökünk kicserélte korábbi Szent Jobbját, Matolcsyt, Lázárra.
Ez egy szabadságharcos nép, csak a szabadság rendjében érzi magát jól – mondta Orbán Sopronpusztán, a páneurópai piknik 25. évfordulóján. Ismét forradalomnak nevezte a 2010-es, kétharmados győzelmet, hozzátéve, hogy azt az idén megismételték. A kormánnyal ellenséges nyugati média persze kiforgatja a szavait, és szabadságharc helyett leharcolt szabadságról fog írni.
Az Európa Liga-selejtező során a Rijekában játszott meccsen tapasztalt szurkolói rasszista megnyilvánulások, valamint tiltott jelképek használata miatt egy zártkapus mérkőzéssel és 50 ezer euró pénzbírsággal büntette meg az UEFA a Ferencvárost. A klubvezetés örömét fejezte ki, hogy a jól sikerült avatóünnepség után végre zárt kapuk között is kipróbálhatják a stadiont.
Az Együtt-PM véleménye szerint Magyarország hamarosan az Európai Unió legszegényebb állama lesz – közölte az MTI-vel az Eurostat adataira hivatkozva Szabó Tímea, a szövetség társelnöke. Az ki van zárva – közölte Szabó Tímeával Kurucz Éva kormányszóvivő –, mert amikor utolsó előttiek vagyunk, szépen kilépünk.
Mintegy 260 millió forint értékben, 27 szervezettől, 43 pályázat érkezett a Magyar Nemzeti Bankhoz, a pénzügyi fogyasztóvédelmi civil háló támogatási programra – közölte a jegybank az MTI-vel. A nyertesek ilyen értékben üdülhetnek majd az MNB által a közelmúltban megvásárolt tiszaroffi kastélyszállóban.
2014. 08. 19.
Idén több mint 70 millió szál cigarettát, 1,5 tonna fogyasztási dohányt és 1 tonna vágott dohányt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Arról nincs hír, hogy mennyi kristálycukoráfát foglaltak le.
80 ezer tonna kőolajat vásárolt a Mol a kurdoktól. A szállítmány hajóval érkezett Horvátországba a hét végén. A hajó kapitánya hiába kereste a kikötőben a szállítólevéllel Hernádi Zsoltot.
2014. 08. 18.
Kemény hangú szerkesztőségi cikkben megy neki Orbánnak, nácikhoz és gengszterekhez hasonlítja őt a Washington Post, amelyről köztudott, hogy a Norvég Civil Alap támogatásával működik.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.