2014. 07. 01.
Seszták Miklós fejlesztési miniszter, aki több száz betéti társaság alapításában segédkezett egykor, amelyek jelentős adótartozást hátrahagyva tűntek el, tegnap kétszer nem mondott le.
Plusz támogatást kaphatnak a kórházak – jelentette ki Zombor Gábor, az egészségügyért felelős államtitkár, aki elmondta: egy törvénymódosítás alapján engedélyt kapnak Nemzeti Dohányboltok működtetésére.
A Norvég Alap kapcsán a Kehi elnöke kijelentette: a hivatal felállítása óta eltelt húsz évben példa nélküli az a támadás, amit az ügy kapcsán munkatársaiknak ki kellett állniuk. Szerencsére mögöttük áll a magyar kormány.
2014. 06. 27.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kijelentette: csak akkor hajlandó lemondani, ha Tasnádi László rendészeti államtitkár is lemond. Tasnádi László rendészeti államtitkár kijelentette: csak akkor hajlandó lemondani, ha Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is lemond.
Feltűnően bőkezű adakozóvá vált tavaly az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az egy évvel korábbi hatszorosát, hatmilliárd forintot fordított adományozásra, amiből közel ötmilliárdot... a Magyar Nemzeti Filmalap kapott meg – írja a napi.hu. Az új filmeken már ott lesz a felirat: A MOSZFILM bemutatja.
2014. 06. 26.
Titokban tárgyaltak az MSZP vezetői Gyurcsány Ferenccel az önkormányzati választásról – állítja a Magyar Nemzet. A szocialisták vezetői és Gyurcsány Ferenc egyaránt elismerik a tárgyalás tényét, és bocsánatot kérnek a Magyar Nemzettől, amiért valahogyan elfelejtették őket meghívni.
Széles Gábor Facebook-oldalán hétfőn az Echo tévé műsorvezetője kívánt neki boldog születésnapot. Széles válasza, eredeti helyesírással: „Köszönöm a jó kívánságokat de nincs születés napom.” A nagyvállalkozó szerényen elhallgatja, hogy mindannyiszor újjászületik, ahányszor visszahozzák az ufók.
„Varga Mihály büszkén jelentette ki, hogy a kormány ráküldi az RTL Klubra a NAV-ot” – fogalmazott Burány Sándor. Talán ott kezdik a cukoráfacsalás felderítését.
Az RTL Klub eddig nem reagált arra a fideszes állításra, hogy a televíziós csatorna az őszi önkormányzati választáson önálló képviselőjelölteket akar indítani.
2014. 06. 25.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint azért nem lehet kiadni a paksi erőműről szóló előkészítő anyagokat, mert azok nem léteznek. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium másodfokú közleménye szerint a tanulmányok léteznek, ám a tárgyalási pozíciót megalapozó szakértői vélemények közzététele hátrányos helyzetbe hozná a magyar oldalt. Harmadfokon következik az RTL-híradó.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.