2014. 06. 18.
2010 óta még soha nem volt olyan magas a GDP-arányos államadósság, mint napjainkban. Az adat nem felel meg az alaptörvény előírásainak sem. Ezért vagy az alaptörvényt vagy az adatot fogják módosítani.
Az első hírek még arról szóltak, hogy kifütyülte az Omega és a Scorpions koncertjére váró tömeg Orbán híres, Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédét, ám azóta kiderült, hogy nem kifütyülték, hanem be.
A minisztériumok dolgozóinak és családtagjainak – egy friss belső szabály szerint – nem szabad otthon RTL-híradót nézniük.
2014. 06. 17.
A budapesti Vörösmarty téren, a könyvheti sátraknál jó néhány fiatal értetlenkedett, hogy miért az ott ülő írók írják alá könyveiket, holott ők szerettek volna oda kommenteket írni.
Magyarországra jön a világ második legnagyobb diktátora – írja cikkének címében a Népszabadság a türkmén elnök látogatása kapcsán. Állítólag élénken érdeklődik a reklámadónk iránt.
2014. 06. 16.
A Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangban részesítette az Angliában élő Schiff Andrást II. Erzsébet. Ezt is el tudta intézni a magyarországi, hazaáruló, idegen érdekeket szolgáló demokratikus ellenzék! Már el is ment a kormánylevél II. Erzsébetnek.
A rendőrség egy szegedi egyetemista lakásában kendert és 102 csomag nővirágú szárított bugát foglalt le. A srác azzal védekezett, hogy a diplomamunkáját készítette elő: „A nővirágú buga termesztésének és szárításának optimalizálása otthoni körülményekre”.
2014. 06. 15.
Orbán szerint valóban nem indokolt költségvetésileg a reklámadóból bejövő 9-10 milliárd forint, de így igazságos, a magas profit miatt. A tiltakozásokról úgy véli, hogy azok csak azért voltak, mert senki nem szeret adót fizetni. Ezért úgy igazságos, hogy ő mondja meg: hol van a dó.
Kicsempészett műtárgyak miatt indított pert Magyarország és Franciaország ellen az egyiptomi műkincsvédelmi minisztérium. A közlemény szerint az ötből három műtárgy jelenleg Budapesten, a Nemzeti Múzeumban van. Ezeket tavaly vettük egy aukciós háztól. Vagy akciós háztól.
2014. 06. 14.
Lázár Brüsszelbe utazott a norvég alap képviselőivel tárgyalni. Hogy ne legyen gond a szállodaszámlával, egy parkban, sátorban aludt.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.