2014. 05. 14.
Rogán Antal szerint a Jobbik lejáratja Magyarországot az Európai Unióban, a Jobbik szerint viszont a kormány nem képviseli megfelelően Magyarországot Brüsszelben. És egyikük se képviseli megfelelően az Európai Uniót itthon.
2014. 05. 13.
Tanúként hallgatta ki a rendőrség Gaudi-Nagy Tamást a Pásztor István vajdasági politikus ellen elkövetett atrocitás ügyében. Gaudi-Nagy vállalja, hogy ha kell, az unió bírósága elé áll, ezért is örül, hogy négy évre Brüsszelbe viszi magával Morvai Krisztina.
Megszüntették a csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Simon Gábor előzetes letartóztatását, és egyúttal elrendelték házi őrizetét. Állítólag letelt az az idő, amely rendelkezésre állt, hogy elkészítsék neki a hiányzó Bissau-Guinea-i útlevelét.
2014. 05. 12.
Orbán szerint az elmúlt két évtizedben sokan azt akarták, hogy a történelem alakítsa a jellemünket, és ne a jellemünk a történelmet. Mint mondta, az elmúlt négy évben nagyszerű és csodálatos dolgok történtek a magyarokkal. Szerénysége miatt nem nevezte meg, hogy ki az az államférfi, akinek a jelleme formálta ilyenné legújabb kori történelmünket.
Magyarország regionális pénzügyi központi szerepéről is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és Tien Kuo-li, a Bank of China igazgatósági elnökének szombati megbeszélésén az Országházban – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel. A hírre azonnal meredeken zuhanni kezdett a svájci frank árfolyama.
2014. 05. 10.
Ma tesz miniszterelnöki esküt Orbán, az ülés után politikai nagygyűlés lesz a Kossuth Lajos téren. Az ünnepen a távolból üzennek a felcsúti akadémia harangjai.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Európai Unió bosszantására dafke felavatott egy szép szál akácfát, majd házilag főzött, adózatlan pálinkát ivott rá.
Áder megkövette Pásztor Istvánt az őt ért durva inzultus miatt. Mint mondta: nem nézhetjük, ha valakit a származása vagy politikai meggyőződése miatt bántanak. Itt hosszas felsorolásba kezdett volna, de az órájára nézett, és mert az idő szorított, ezt kihagyta, és csak ezt tette hozzá: „Ilyenkor félre kell tenni a politikai haszonlesést.”
A norvég kormány közleménye szerint felfüggesztik a nekünk szóló támogatásokat, mert elfogadhatatlannak tartják az Orbán-kormány szerződésszegő lépéseit. A 40 milliárdos keret zárolására válaszul azt követeli a magyar kormány, hogy akkor a Norvég Civil Alap se fizessen a magyar civileknek.
2014. 05. 09.
Orbán Viktor Berlinben magánkihallgatáson fogadta Angela Merkelt, ahol vázolta a kancellárnak kettejük elképzeléseit.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/13 • VI. 17. – VI. 30.
Para-Kovács Imre: én nem hazudok pénzért, nem nyalom a kormány seggét, a most leépített cselédsajtó nem kollégám, az övéik Kínában meg Oroszországban vannak
Kéri László: Orbán egy órára belátta, hogy „mindennek van határa”. Hátha újabb vereségek hatására ezt egy délutánra, vagy egy napra is belátja!
Smuzewitz Ilona: a Fidesz nem veszített, csak nem nyerte meg a választást
Váncsa István alig várja, hogy hazánk elérkezzen az Orbán-féle szuverenitás állapotába, hogy az univerzum összes országát jól tökön rúghassuk
Farkasházy Tivadar elképzelte Orbánt, ahogy egy bunkerből nézi az aranykonvoj kísérőinek csak Bin Ladenéhez hasonlítható elfogását
Havas Henrik Orbán kérésére megírta a volt kormányfő, rettegő fideszeseknek szóló levelét
Dési János: így rúgtak ki három perc alatt a Népszavától
Lendvai Ildikó: Mikor szólnak Orbánnak?
A Heti Kamu megtudta, hogy Sulyok Tamás az elmozdítása elleni tiltakozásul az íróasztalához láncolta magát. Kimentése folyamatban van!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.