2014. 05. 20.
Összeverekedett két buszvezető Budapest XII. kerületében, az Apor Vilmos téren. Szóváltásba keveredtek, ami azután tettlegességig fajult. Azon ment köztük a vita, hogy melyikük az udvariasabb és előzékenyebb.
Első fokon pert nyert a felcsúti polgármester tulajdonában levő Búzakalász 66 Felcsút Kft. két munkatársa ellen az a juhász, akinek ellopták és a polgármester földjébe beszántották az évek alatt felhalmozott trágyáját. Visznek neki három teherautó trágyát, és a házára borítják.
Cannes-ban bemutatták Mundruczó Kornél filmjét, a Fehér Istent. Dicsérőleg írt róla többek között a Variety és a Guardian is. A jó hírre azonnal elindult Cannes-ba Fazekas Sándor, és magával vitt kóstolónak jó pár üveggel az immár nemzeti kincsnek mondott magyar pálinkából.
2014. 05. 19.
Szájer József szerint az EP-választás arról szól, hogy az európai színtéren is meg tudjuk-e védeni Magyarország eredményeit. Mint mondta, egész Európában Magyarország volt az egyetlen ország, amely külső segítség nélkül oldotta meg azt a feladatot, hogy kijusson a válságból. Ezek után Szájer két hét szabadságot kért Orbántól, hogy kipihenje, amiket beszélt.
A BKV egyik tanulójárata a Bécsi úti villamosvégállomáson balesetet szenvedett. A járművet, amelynek az eleje összetört, a bak állította meg. A Combino az ütközés következtében leugrott a sínről.Csak a tanuló és oktatója volt a szerelvényen. A balesetet az okozta, hogy a vezetőt magával ragadta a tény, hogy az ország ilyen lendületben van.
2014. 05. 18.
Fazekas Sándor bejelentette, hogy mind a magyar akácfa, mind a magyar akácméz hungarikum minősítést kapott. Most ő következik.
Jobbik: ha Európa eltér az alapértékektől, akkor a pusztulás felé tart. Európa: ha a Jobbik alapértékei felé tartunk, az a pusztulásba visz.
Pintér Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya egy U9-es meccsen magából kikelve ordibált a játékvezetőkkel. Becsületére legyen mondva, hogy nem távolról szidta őket, hanem beszaladt a pályára.
Pénteken már nem lehetett kereskedni a Siemens papírjaival, mert a müncheni konszern részvényeit kivezették a New York-i tőzsdéről. A biztonságiak szerint a kivezetett részvények hangoskodtak és nőkbe kötöttek bele.
2014. 05. 16.
A vihar miatt kiöntött a Balaton. Orbán Viktor utasította Bakondi György legfőbb katasztrófaelhárítót, hogy haladéktalanul öntse vissza.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.