2013. 07. 19.
Felcsút - Budapestről importált Fidesz-aktivisták segítségével - megvédte magát Bajnaitól, aki busszal rohamozta meg a falut, ahol néhány utcát akart megvásárolni saját, és a Tavarestől kölcsönkapott pénzből.
Csődöt jelentett Detroit, az amerikai autóipar bölcsője és fővárosa. Hosszú távú adóssága cirka 18,5 milliárd dollár. Több kínai tartomány jelentkezett, hogy ők megvennék.
2013. 07. 18.
Betörtek Pécs belvárosában egy Nemzeti Dohányboltba, ahonnan közel félmillió forint értékű cigarettát vitt el az ismeretlen. A nyomozás két szálon folyik: Nemzeti és Nemzetietlen Betörőt keres a rendőrség.
Ünnepélyes keretek között adták át a Nemzetgazdasági Minisztériumban a Nemzeti Magánszállás Tanúsító Védjegyrendszer huszadik védjegytábláját. „A 20 minősített szolgáltató közül 12 négy koronás, 8 pedig három koronás besorolással bír jelenleg.” (Forrás: Kormányportál. Mi ilyet képtelenek vagyunk kitalálni.)
2013. 07. 17.
Orbán Viktor beszédet mondott a magyar külképviselet-vezetők budapesti értekezletén. A dekorációhoz tartozó két, uniós zászlót az Európából hazalátogatott két nagykövet hozta magával, akik csak diplomáciai mentességüknek köszönhették, hogy nem vették el tőlük a magyar határőrök.
A keddi egyeztetésen megállapodott egymással Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, hogy személyi kérdésekben a nyár végéig jutnak dűlőre. Egy kérdésben már most is közös nevezőre jutottak: abban, hogy nem tudják, mi legyen Gyurcsánnyal.
2013. 07. 16.
Több mint három hét után kedden újra találkoztak az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetői. Megállapodtak arról, hogy a közeljövőben milyen menetrend szerint üzengetnek egymásnak a médiában.
Állítólag az újból üzembe helyezendő nyerő játékgépek közvetlenül be lesznek kötve a takarékszövetkezetekbe, azok államosítása után.
2013. 07. 15.
Matolcsy György az IMF budapesti irodájának bezárását kezdeményezte, azzal indokolva lépését, hogy Magyarország várhatóan még az idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét. Tudomásunk szerint az IMF most egy lakókocsira alkuszik, hogy azt berendezve mégis jelen legyen hazánkban, mozgó irodaként.
Július 16-ától már csak a nemzeti trafikokban lehet dohányterméket venni. A Magyarországon élő magyar állampolgároknak egyelőre még szabad meghatározott mennyiségű cigarettát külföldön vásárolniuk, de csak akkor, ha igazolják, hogy legalább az egyik nagyszülejük a határon túlról származik.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/13  •  VI. 17. – VI. 30.
Para-Kovács Imre: én nem hazudok pénzért, nem nyalom a kormány seggét, a most leépített cselédsajtó nem kollégám, az övéik Kínában meg Oroszországban vannak Kéri László: Orbán egy órára belátta, hogy „mindennek van határa”. Hátha újabb vereségek hatására ezt egy délutánra, vagy egy napra is belátja! Smuzewitz Ilona: a Fidesz nem veszített, csak nem nyerte meg a választást Váncsa István alig várja, hogy hazánk elérkezzen az Orbán-féle szuverenitás állapotába, hogy az univerzum összes országát jól tökön rúghassuk Farkasházy Tivadar elképzelte Orbánt, ahogy egy bunkerből nézi az aranykonvoj kísérőinek csak Bin Ladenéhez hasonlítható elfogását Havas Henrik Orbán kérésére megírta a volt kormányfő, rettegő fideszeseknek szóló levelét Dési János: így rúgtak ki három perc alatt a Népszavától Lendvai Ildikó: Mikor szólnak Orbánnak? A Heti Kamu megtudta, hogy Sulyok Tamás az elmozdítása elleni tiltakozásul az íróasztalához láncolta magát. Kimentése folyamatban van!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.