2013. 07. 03.
A Békemenet hadtestparancsnokságán sem megerősíteni, sem megcáfolni nem voltak hajlandóak értesülésünket, amely szerint mozgósítást rendeltek el. Ami tény: Csizmadia László több Nemzeti Dohányboltot is felkeresett, ahol olyan nagy mennyiségű cigarettát vásárolt, ami egy komoly sereg több napos szükségletét is fedezi.
2013. 07. 02.
A szombati melegfelvonuláson lép először a nagyközönség elé a három hírességből álló Tolerancia Trió. A Három a kislány című romantikus daljátékból ad elő részleteket Kerényi Imre, Kósa Lajos és Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok tangás rúdtáncosként már szép sikereket elért elnöke.
Lemondott tisztségéről Paolo Cipriani, az IOR vatikáni bank vezérigazgatója és helyettese, Massimo Tulli, akikkel máris zajlanak a tárgyalások egy magyarországi keresztény bank alapításáról.
2013. 07. 01.
Sok településen még nincs nyertese a trafikpályázatoknak, így átmenetileg jó lehetőség a mozgóárusítás - mondta Hoppál Péter, majd a nyakába akasztott tálca cigarettával elindult a dohánymentes falvak felderítésére.
Ádertől kérik a takarékszövetkezetek az új törvény visszaküldését. Áder, addig is, amíg dönt, gyorssegélyként elküldte a takarékszövetkezeteknek az általa aláírt földtörvényt.
Horvátország hétfőtől az Európai Unió tagja. Már szerveződnek azok a magyarországi Facebook-csoportok, amelyek tagjai azért mennek oda nyaralni, hogy egy-két hétig szabad, uniós levegőt szívjanak.
A NAV és a TEK egyesített egységei rajtaütöttek több, illegális, Nemzetietlen Dohánybolton. Mielőtt letartóztatták az ott dolgozókat, lejelentették őket a KSH-nak, mint új munkahelyeseket.
2013. 06. 29.
Kübekháza kezet csókolhat a kormánynak, amiért ráhelyezte őket az ország politikai térképére. És ez mindössze 3480 forintjába került a településnek.
Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját a mindössze 300 tagú elit klub, a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagjává választották. Balog Zoltán miniszter még nem nyilatkozott arról, hogy ki az a nemzeti magyar zenész, aki számára Fischernek át kell adnia az elismerő címet.
Magyarország 13 százalékkal, több mint másfél milliárd euróval több uniós agrártámogatást kap 2014-2020 között, mint az előző ciklusban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. Jó lesz igyekezni a kifizetéssel ott, az Európai Unióban, mert lehet, hogy 2020-ban már régen kívülről nevetünk rajtuk.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.