2013. 06. 18.
Kiszivárgott: az égvilágon semmi más szükség nincs az újabb Varga-csomagra, mint annak a tesztelése, hogy miként reagálnak rá a Fidesz-fanok és az ellenzékiek, valamint az ő pártjaik. A mérések szerint lelkesen, illetve csendes beletörődéssel, ami pozitív üzenet a 2014-es választásokra.
Pert vesztett a köztévé az Index ellen. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a lap újságírója nem tényállításokat tett, hanem a véleményét fejezte ki, amikor azt írta: a közmédia alulkezelte a március 15-i hosszú hétvégén kitört közlekedési káoszt. Állítólag a bíró peren kívül megjegyezte: ha az ő véleménye nyilvánosságot kapott volna, ő veszít a tévével szemben.
2013. 06. 17.
Egy felmérés szerint a demokratikus ellenzék legtöbb tagja arra a kérdésre, hogy kit tart a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek, Bajnaházyt választaná.
A lemondott cseh miniszterelnöknek az fáj legjobban, hogy sehol egy Pochod Míru, amelyik kiállna mellette. (Pochod: menet, mír: béke.)
2013. 06. 15.
Petr Necas kormányfő újra és újra megerősítette: nem mond le. Legfőbb indoka: Nézzék meg Orbán Viktort!
Az MTA jóváhagyásával, Tarlós István javaslatára a Fővárosi Közgyűlés még az idén a következő közterület-elnevezéseket teszi kötelezővé: Tormay Cécile utca, út, köz, sétány, sugárút, körút, allé, tér, park, híd. És keresik a megfelelő viaduktot.
2013. 06. 14.
Nyomkövetőt szerelnek a postásokra - írja a Népszava. A lap szerint a folyamatos ellenőrzés a cél, a Magyar Posta szerint a postások védelme. Ha beválik a rendszer, azt egyetlen, kétharmados tollvonással kiterjeszthetik mindannyiunkra.
Obama a Bassár el-Aszad rendszere ellen harcoló szíriai felkelőknek nyújtandó katonai támogatás mellett döntött - közölte a Fehér Ház. A bejelentésre - biztos, ami biztos - Orbán Viktor harckészültségbe helyezte Hende Csabát.
2013. 06. 13.
Várhatóan ki fogják költöztetni a budai Várból az államfő hivatalát. A köztársasági elnöknek azért kellene vennie a sátorfáját, hogy mégiscsak a miniszterelnök vehesse birtokba a Sándor-palotát - adja hírül a HVG. A következő lépésként Orbán a sátorfát is magának kéri.
Tizenkét tagállam, köztük Magyarország is kénytelen volt lemondani egy-egy képviselői helyről az Európai Parlamentben, hogy az idén belépő Horvátország új képviselőivel ne duzzadjon túl nagyra az intézmény. A magyar kormány - segítve a létszámcsökkentést - azonnali hatállyal hazarendelte a szocialista EP-képviselőket.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.