2022. 03. 28.
Újabb díjat kapott Karikó Katalin. Amit mind a Fidesz, mind az ellenzék a sajátjának tud be.
Február 28-án reggelre kelve több orbánbarát portált meghekkeltek. Varga Judit volt az egyik első, aki rájött, hogy ellenzéki szimpatizánsok tehették. Utána mások is erre kezdtek gyanakodni.
Orbán szerint így a vége felé izgalmasabb lett a kampány, ő a nehéz kérdésekről is megpróbál őszintén beszélni, mint ahogy korábban is mindig megpróbált, de soha nem sikerül neki.
2022. 03. 27.
Nyílt levélben követel válaszokat az ellenzék, hogyan repülhetett át hazánk fölött a Zágrábban lezuhant drón. Megszületett a válasz: „Ez 100 évig hadititok!”
Kitüntette az orosz védelmi miniszterhelyettes a katonát, aki elvesztette a lábát Ukrajnában. Egy másikat viszont eltűntnek nyilvánított, aki elvesztette a tankját.
Lázár János: A fideszes politikusok együttéreznek az ukránokkal. És az oroszokkal.
Orbán: Ukrajna érdeke, hogy minél több országot bevonjon az úgynevezett háborúba.
Orbán Viktor szerint Zelenszkij azzal dolgozik, amit színészként gyűjtött össze, ő pedig azzal, amit jogászként, bár eddig még úgy nem dolgozott, mert annak idején Soros arra kötelezte, hogy tanuljon tovább.
Sean Penn kijelentette: Nyilvánosan beolvasztja a saját Oscar-díjait, ha nem engedik Zelenszkijt beszélni az Oscar-gálán. Orbán kijelentette, hogy ő is beolvasztja a saját Oscar-díjait, ha nem engedik beszélni.
2022. 03. 26.
Orbán arról beszélt, hogy a háború veszélybe sodorhatja a magyar érdekeket. Mint mondta: Magyarország sem Ukrajna, sem Oroszország oldalán nem áll. Majd csak azután, ha megvan a győztes.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.