2013. 02. 27.
Az Origo hírül adja: Tizennyolcezer, szabálysértésért megbüntetett embernek kellett 2012-ben közérdekű munkát végeznie. Általában önkormányzatok alkalmazzák őket, takarítanak vagy szemetet szednek. Hatezren le is tudták a büntetésüket. Nagyban javítva ezzel a foglalkoztatási statisztikát.
Magyarország még nem vette át, így még nem is jogerős az a hivatalos határozat, amely szerint az Európai Bizottság mintegy 9,3 millió euró uniós támogatás visszafizetésére kötelezi az országot - közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája. Nem is vesszük át, így a küldemény visszamegy „Címzett ismeretlen” megjelöléssel.
Újabb közleményt adott ki a Milla, pontosítva az előzőt. E szerint nem bánják, ha minden tizedik szimpatizánsuk belép az Együtt 2014 Pártba, amennyiben a Milla vezetősége ezt írásban jóváhagyja.
2013. 02. 26.
A nemzetközi pénzpiacok aggódnak. Attól tartanak, hogy az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága megvétózza Orbán döntését: Matolcsy jelölését.
„Utóvizsgálatot” követel Simor András ellen a Civil Összefogás Fórum, amely továbbra sem követel utóvizsgálatot azügyben, hogy miből finanszírozza menetelő és plakátoló akcióit.
2013. 02. 25.
A kormány kész arra, hogy az Európai Bizottság által a költségvetés kapcsán megfogalmazott bizonytalansági tényezőket újragondolja - mondta Varga Mihály a közrádióban. Azóta újragondolták, és mindent rendben levőnek találtak.
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága hétfőn hallgatta meg Simor Andrást. A Fidesz arra várt választ, hogy a nemzeti bank betartja-e a törvényeket. Az ügyintézés egyszerűsítése és gyorsítása érdekében a meghallgatás után átadták Simort a rendőrségnek, ügyészségnek és bíróságnak.
2013. 02. 23.
Többek kérdésére, hogy mi az a világnemzet, amit a miniszterelnöktől hallottunk évértékelő beszédében, megadjuk a választ: Orbán Viktor a Szabó Albert vezette, rövid életű, hungarista Világnemzeti Népuralmista Párt elnevezéséből vehette az ötletet.
Általános sztrájkbizottságot alakítottak a BKV-szakszervezetek. Eddig úgy volt, hogy a tervezett akciók időpontjáról és formájáról a jövő héten döntenek, ám a dolgozók meggondolták magukat. Orbán Viktor évértékelő beszédének hatására belátták, hogy nagyon jól élnek, és érdemes kivárni azt a húsz évet.
2013. 02. 22.
Matolcsy György utasításba adta, hogy arra a rövid időre, ameddig még Simor András a Magyar Nemzeti Bank elnöke, vigyék át onnan a pénzt az OTP-be, mert Simornál nincs biztonságban.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.