2013. 01. 18.
Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában azt mondta: a választási törvény ügyében időzavarba kerültek, és az AB-döntés miatt 2-300 ezer szavazót veszítenek majd. Nem szabad elveszíteni ezt a 200-300 ezer szavazót időhiány miatt. Inkább halasszuk el azt a választást 4 évvel.
Budai Gyula egyik rokona továbbra is az abszolút győztese Borsod-Abaúj-Zemplén megye földbérletpályázatának, előnyét sikerült novemberben két újabb birtoktesttel tovább növelnie, összesen már 715 hektárra - értesült a Népszabadság. A Népszabadságnak az fáj, hogy nem az ő rokona a nyertes.
2013. 01. 17.
A kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35%-os forrásadót rónak ki az adóelkerülési céllal külföldre kivitt pénzekre - jelentette be Lázár János. Elsőként Svájccal próbálkoznak a magyar delegáció tagjai, közöttük a nálunk menedéket talált Harras Rudolf, Reding Itell és Geszler Hermann.
Magyarország nem azért kér hitelt az IMF-től, mert pénzre van szüksége, „arra kérünk biztosítást, ami rajtunk kívül történik”, ha például Európában a piacok összeomlanak, vagy turbulencia alakul ki, szükség lehet ilyen megállapodásra - mondta Varga Mihály tárgyalások nélküli miniszter. AZ IMF tolmácsai napok óta dolgoznak a turbulenciabizosítás értelmezésén.
2013. 01. 16.
Roubini szerint az NGM állításával szemben nem az ő, befektetőknek szóló tanácsa gyengítette a forintot, hanem Matolcsy jegybankelnökségének lehetősége és unortodox gazdaságpolitikája a mélyrepülés oka. Matolcsy azzal vágott vissza Roubininek, hogy csak maradjon csendben, hiszen a 2008-as gazdasági világválságot is ő csinálta.
A KSH most nyilvánosságra hozott adatai szerint az ipari termelés novemberben 6,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ellensúlyozza ezt, hogy a nagyon magyar nemzeti kulturális termelés aránya viszont 23 százalékkal nőtt.
2013. 01. 15.
„Ismerem Bayer Zsoltot, és nem tételezem fel róla, hogy a szombati cikkben leírtakat komolyan gondolta volna” - mondta Navracsics Tibor, megjegyezve, hogy az írás provokatív hangvételű volt. Nem tudni, hogy ezt komolyan gondolta-e Navracsics, vagy csak provokálni akar.
Várhatóan egyre több hotel kerül banki tulajdonba, mert a rossz jövedelmezőség mellett egyre nehezebben lehet majd visszafizetni a hiteleket - írja a Világgazdaság szállodaipari szakértőkre hivatkozva. A lakosság várja, hogy a bankok piacra lépjenek a kedvezményes hitelhotellel.
2013. 01. 14.
Január 16-a és 28-a között Budapesten tartózkodik az IMF küldöttsége, de nem hiteltárgyalásügyben, hanem hogy információkat gyűjtsön soros éves országjelentéséhez Matolcsy György aranyköpéseiről.
Giró-Szász András rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány a Nemzeti Hóesés Program révén újabb munkaalkalmakat teremtett.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.