Idegenszívűek az aszfaltcsíkon

(South Park határok nélkül)

Uj Péter
2005. 02. 16. · Hócipő 2005/04
Lapzártakor nem tudni még, milyen válaszlépést dolgozott ki ifjabb Hegedűs L. vagy Csurka I. arra, hogy egy Budapesten élő izraeli állampolgár, bizonyos Chanoch Nissany tesztpilóta lehet a Minardi Forma-1-es csapatánál, a mi Baumgartnerünk helyett kvázi. És még ez sem elég: a pilóta édesapja szájából hangzott el az a valóban hátborzongató nyilatkozat, miszerint még az is elképzelhető, hogy a Zsolti dolgozni fog, éppúgy, mint bárki más. Na ne. Hova jutna így a világ?

(Nemrég szélsőpolgári ismerőse győzködte hosszan egyik barátomat, hogy az izraeli cégek azért építenek itthon annyi lakóházat, lakóparkot, plázát, miegyebet, hogy ha majd menekülniük kell Izraelből, legyen hová. Erre szegény barátom hiába próbálkozott, hogy hát ha egyszer eladják azokat a lakásokat, akkor hogyan fognak odaköltözni, a jól értesült ismerős hajthatatlan volt. Nyilván úgy képzelte, hogy akkor majd jönnek a zsidók, kikergetik az embereket a korábban megvásárolt lakásaikból, bezárják őket valami gettóba vagy táborba, ők meg élnek, mint Marci Hevesen. Így szokták ezt a zsidók csinálni, ugye még emlékszünk?)

De elég legyen a zsidózásból, arabozzunk inkább! Tudják, ahogyan a miniszterelnök szokott. (A Közel-Keletet így felosztották a Zuschlaggal. A cigányozás meg jutott a vasi fantomnak. Megint a zsidók jártak jól.)

Tehát a fékezhetetlen humorú miniszterelnök a kedélyes születésnapi beszéd előtt alighanem tanulmányozta az NBH honlapján közzétett zseniális kis segédanyagot, amely a terroristák felismerésében segítené az éber lakosságot. A felbecsülhetetlen értékű szöveg tartalmát azzal a régi, több, igen hatékonyan működő rendszer és vígjáték vezérgondolataként is bevált szentenciában summázhatnánk, hogy „Az a gyanús, aki nem gyanús.”

Márpedig a szaúdi focisták barna bőrűek voltak, aránylag ritkás arcszőrzetükkel és rövidnadrágjaikkal megpróbáltak észrevétlenül elvegyülni európai kollégáik között, onnét csak jobb technikai képzettségükkel, futógyorsaságukkal és kidolgozottabb izomzatukkal tűntek ki, de ezt egy okos és tájékozott miniszterelnök szinte azonnal észreveszi.

Egyébként én pártolnám ezt az új miniszterelnöki stílust: picsába a politikai korrektséggel!, éljen a tapló humor, az igazi prosztóság, jöjjenek a fingós poénok ünnepi beszéd közben, a szexista beszólások interpelláló csinos ellenzéki képviselőknek, költségvetésen aggódó jegybankelnök lebuzizása, és négerezés, arabozás, cigányozás, zsidózás, románozás, magyarozás, minden! Éljen és virágozzék az országos South Park!

Az arab terroristák öregecskedő feleségei meg fogják be a szájukat, ha a költségvetésről beszélnek, különben jön még rájuk rossz világ, mint zsidóra megváltó. A jodaarcú Mádl húzzon a vérbe! Zuschlag for president!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/5  •  II. 25. – III. 10.
Peti megháborúdott – kilépünk a NATO-ból, Magyarországot ezentúl a Kispest Honvéd kapusa védi! Lengyel László: Eltorzult magyar alkat, avagy lehet-e új világ az orbáni rendszerben kiformált új embertípussal? Para-Kovács Imre: a „láttam a neten” az új „megírta az újság, mutatták a tévében”, mi meg reneszánsz ember helyett Fekete Pákóvá változunk Váncsa István a Samsung Fülöp-szigeteki munkásai által felfalt vízilovakról Smuzewitz Ilona: Nagy Márton, egy osztrák 18+-os szálló parkolójában elvesztett repülőrajtjáról Farkasházy Tivadar már a hetvenes évek Úttörő Áruházában látta Trump Béketanácsának logóját Havas Henrik megszerezte a Karmelita kolostor népmeseíró pályázatának győztes alkotását Nagy Bandó András Marika néni új könyvéről Dési János az egykori Magyar Nemzet szerkesztőségének legrejtélyesebb szobájáról Verebes István a Puskás Colosseum építésének nehézségeiről A Heti Kamu megtudta: Szijjártó beköltözött a gödi Samsung üzemcsarnokába, mert annak fémpor-lepte tetején szereti zöld pikkelyeit süttetni a napon
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.