Sturm gáz
Majláth Mikes László
2008. 07. 28.
A Sturm Graz futballcsapat szurkolói már a meccs előtt összecsaptak a kispestiekkel és a rendőrökkel a Vörösmarty téren. Székek, kövek repkedtek, gumibotok léptek működésbe. Kilenc sérültet kórházba vittek, három szurkoló ellen vizsgálat indult. Az egyik kórházba szállított súlyos sérültet kérdezte riporterünk, Majláth Mikes László.Hócipő: Jobbulást, szurkoló úr! Az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt nyilatkozta, hogy kilenc sérültet vittek kórházba. Maga melyik?
Szurkoló: Én vagyok a kilenc és feledik. Fél óra alatt fel is gyógyultam, aztán már tűztem is ki a Bozsik stadionba.
Hócipő: Miért verekedtek már a meccs előtt?
Szurkoló: Mi csak a Vörösmarty téren üldögéltünk a Gerbaud teraszán. Jómagam bécsi kávét ittam, a társam pedig Sacher tortát. Amikor a magyar szurkolók háromszáz széket dobtak ránk.
Hócipő: Háromszázat? Nincs is annyi szék a Vörösmarty téren.
Szurkoló: Sokan voltunk, nem fértünk el. Minden bizonnyal a híres magyar vendégszeretet megnyilvánulása volt. Még otthonról is hoztak kempingszékeket, csak, hogy legyen min ülnünk.
Hócipő: Jó, jó, de miért dobálták?
Szurkoló: Köztünk voltak a rendőrök. Valahogy csak el kellett juttatniuk hozzánk.
Hócipő: Végül kijutott a meccsre?
Szurkoló: Megszöktem a kórházból, és már ott is voltam a kezdősípszóra.
Hócipő: És ott miért balhéztak?
Szurkoló: Miféle balhé? Mi csak viszonoztuk kispesti drukkertársaink szívességét, mert láttuk, hogy sokan voltak bezsúfolódva a szomszédos szektorokba, és visszaadtuk nekik a Vörösmarty téren kapott székeket.
Hócipő: A magyar biztonságiak nem így látták...
Szurkoló: Én csak arról tudok, amit a mi, osztrák biztonsági őreink láttak. A magyar biztonságiak brutálisak voltak. Az egyik egy zokniba csavart billiárdasztallal ütötte az mieinket. Kést és dezodort is láttak náluk. Hogy az milyen büdös volt... Aztán nevetve fotózták a sérüléseiket, hogy legyen bizonyítékuk.
Hócipő: Ilyen atrocitás történt, amikor a Sturm Graz győzött 2-1-re.
Szurkoló: Mennyi volt az eredmény?! Hurrá, győztünk! Riporter úr pedig meneküljön, mert úgy kitépem maga alól a széket, hogy attól koldul.
Majláth Mikes László
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Majláth Mikes László
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.