Vesszen Gyurcsány - felirat a rekettyésben
Pataki Balázs
2008. 08. 02.
Ártatlan sétarepülésnek indult az ügy, ami végül egy kormányváltó hangulatú felfedezésbe torkollott.Gyuri barátunk a legénybúcsújára sétarepülést kapott ajándékba. Gondoltuk, hogy megbolondítjuk a dolgot egy sztriptízzel is, de nekünk ehhez kevés a testünk, a profi táncoshoz meg a hely a Cesna 172-esben, amivel a Budaörs-Tihany-Budaörs útvonalon repültünk. Az út simán zajlott, a Velencei tó nádasai csodálatosak, fentről nézve a balatoni naplemente ámulatba ejtő, de az igazi meglepetés Székesfehérvár mellett ért minket, amikor a levegőből megláttunk egy óriási, 10-20 méteres betűkből álló feliratot az egyik gabonatáblában: VESSZEN GYURCSÁNY.

Ennél megdöbbentőbb repülési élményem csak az volt, amikor egyszer a London-New York járaton megjelent nekem Jézus (névtáblája szerint „Jesus”) és a kék-piros egyenruhájában narancsleveket szolgált fel. De legalább saját szememmel győződhettem meg róla, hogy Jézus nem csak a vízen tud járni, de a levegőben is, ráadásul tálcával a kezében.

De, hogy ez a felirat hogyan került a zöld táblába, csak találgatni tudok. Vagy leszállt egy VESSZEN GYURCSÁNY alakú UFÓ, vagy a helyi nazcák próbáltak üzenni ezekkel a furcsa vonalakkal az idegeneknek, esetleg a gabona egyszerűen tiltakozásul ilyen formájúra rohadt.
Székesfehérvártól délre, 2008.07.31, 19:05
(A cikk megírása után megtaláltam a felirat pontos helyét is, ha nem tévedek, pontosan a szabadbattyáni Pokol dűlő és a székesfehérvári Amerikai fasor között.)Pataki Balázs
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Pataki Balázs
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/8 • IV. 8. – IV. 21.
Para-Kovács Imre: Vajon miért nem mondták a szerbek, hogy ukránokat láttak a gázvezeték mellett ólálkodni? Ők nem vágynak a Türk Tanácsba az Európai Unió helyett?
Smuzewitz Ilona a szabadlábügyi okokból dubajozó matolcsyakról, és a NER lényegéről: a markolóról, ami pénzzel tömi a konténereket
Váncsa István: Milyen hamis zászlós művelet az, amelynek tervei már két nappal előtte közszemlére kerülnek?
Farkasházy Tivadar elhatározta, hogy pártot alapít, amely a DK-hoz és a Kutyákhoz hasonlóan szintén 3%-on áll, hiszen annyi a mérési hibahatár
Nagy Bandó Andás: III. Richárd Orbán hangján
Havas Henrik személyesen tervezte meg Hajdú Péter és Orbán pizsamás, ottalvós buliját
Juszt László szerint két pont között nem az egyenes a legrövidebb út, hanem amelyen elkerülhetjük a felelősségre vonást
Dési János: Ki hallgatja le a mi Pjotrunkat?
A Heti Kamu megtudta: a Bálna helyett a Liszt Ferenc Repülőtér indulási oldalán tartja a Fidesz az eredményváró bulit

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Ki lesz a következő jelölt?