Otthagyó
Pataki Balázs
2010. 02. 03.
Hagyót az MSZP egyik része lemondásra és visszavonulásra kérte fel, míg a másik része, akinek vagy nem szóltak, vagy beépített Jobbik ügynök, vagy nem azért van a pártban, mert fejben old meg negyedfokú egyenleteket, na szóval ez a része a visszavonulásról szóló sajtótájékoztatón szomorúságát fejezte ki Hagyó döntése miatt. Mi is állhat a háttérben? És mi lesz most Hagyó Miklóssal?Hócipő: A sajtótájékoztatón azzal magyarázta lemondását, hogy nem kívánja tovább az MSZP-t terhelni. Pontosan mire gondolt?
Hagyó: Előtte több órán át tárgyaltunk, és folyamatosan a nagyságomra célozgattak, meg hogy az mekkora teher nekem, s ezáltal a pártnak. Ez nekem érthetően kínos volt, és próbáltam ezt azzal elhárítani, hogy inkább a BKV-val kapcsolatos felelősségemről beszéljünk. De erre nem voltak hajlandóak.
Hócipő: Próbáltunk Önről tájékozódni a honlapján, de az azt írta, hogy, idézzük „Warning: include(../aljobbmenu.php) [function.include]: failed to open stream: No such file or directory in /var/www/hagyomiklos.hu/elcamino/tortenet.php on line 104”. Lehet, hogy már elkezdték Önt a webről is leszedni?
Hagyó: Én ezt az egész eljárást nagyon megalázónak tartom. Én nem csináltam semmit, és ezért bátran vállalom a felelősséget.
Hócipő: Hát igen, ezzel a kettővel lehet csak igazán nagyot hibázni: ha az ember csinál valamit, meg, ha nem. De most legalább jut majd ideje a kedvenc elfoglaltságára a túrázásra. Nem gondolta összeférhetetlennek, hogy bár a tömegközlekedést felügyelte, Ön tüntetőleg sokat jár gyalog?
Hagyó: Ha rajtam múlt volna, akkor a tömegközlekedés részévé tettem volna a gyaloglást is.
Hócipő: Az tényleg remek lenne, mert akkor a járdára is csak bérlettel léphetne az ember.
Hagyó: Ja, igaz, erre nem gondoltam.
Hócipő: Nem lehet, hogy pont ezért kérték fel távozásra, mert nem mindig szokott dolgokra gondolni?
Hagyó: Miért, nem szoktam?
Hócipő: Köszönjük az interjút!
Pataki Balázs
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Pataki Balázs
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/21 • X. 7. – X. 20.
Para-Kovács Imre: hogyan raboltassunk pénzszállító furgont hazánkban és külföldön?
Smuzewitz Ilona az új fideszes szolidaritásról, miszerint Belfastban kell szotyolázni, miközben elhajt a sofőr a kihallgatására induló volt miniszterünk nélkül
Farkasházy Tivadar megtudta, Orbán Tanácstalan köztársaság kikiáltására készül
Váncsa István szerint a sofőr már megszokta, hogy időnként bedobnak a hátsó ülésre egy táska pénzt, azért taposott a gázra
Havas Henrik talált egy fideszest, akit személyesen Orbán beszélt rá, hogy ne lopjon!
Dési János: Hogyan legyünk korrupciómentesek?
Juszt László: szabadlábon is lehet börtönben az ember, ha kellően ostoba!
Verebes István másfél évtizede a szekrényben gubbasztó csontvázakkal beszélgetett
A Heti Kamu megtudta, új műsort indít a Hír TV, Bevonulók kérték! címmel

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Vesszen Gyurcsány - felirat a rekettyésben