A bahreini ügy
Bartus László
2016. 09. 14. · Hócipő 2016/19
„A bahreini ügy azzal kezdődött, hogy Tiborcz István fát akart olajra cserélni” – kezdődik a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációs osztályának igazoló jelentése, amely a „Szigorúan titkos és fontos!” feliratú dossziéban a heti futsaleredmények mellett várakozott Szijjártó Péter asztalán.A jelentés szerint Tiborcz ismeretlen forrásból jelentősebb mennyiségű fát halmozott fel a birtoka közelében, amelyet egy másik tüzelőanyagra, olajra cserélne. Tiborcz István a fát traktorral szállítaná Bahreinbe, a traktor ajándék, amely kiválóan használható esküvői fotózáshoz is.
Az ajánlatban szerepelt, hogy a fa védett nemzeti kincs, igazi hungarikum, akác. Emellett jogtiszta, miután a Nemzeti Nyomozóiroda lezárta a nyomozást. Az értékét növeli, hogy egyetlen DNS-minta sem található rajta, miután a magyar rendőrség szakemberei eltüntették azokat. A fa alkalmas műerdő telepítésére a bahreini homokon, ácskapcsokkal könnyen össze lehet fogatni a gurigákat, ha Bahrein nem akarja téli tüzelőnek elhasználni, mert anélkül is túl meleg van, szólt a jelentés az előzményekről.
Ez idáig tiszta ügylet, de Tiborcz Istvánt és a traktorvezetőt sehogy sem akarta Abdul Husszein bin Ali Mirza energiaügyi miniszter fogadni, mert nincs hercegi címük.
Ekkor kellett igénybe venni a tiszteletbeli konzul segítségét, aki elmondta: nem segít a helyzeten, hogy Tiborcz Istvánt és a traktorost elkíséri Orbán Ráhel és a felcsúti masiniszta, aki fával üzemelteti a mozdonyt, mert Bahreinben a királyi család tagjainak gyerekei nem számítanak protokollszemélynek. Ezért kellett Orbán Ráhelt a miniszterelnök feleségeként bemutatni az érkező küldöttség tagjaként. Az igazoló jelentés szerint ez akkor változott át egy időre, amikor a repülőgép leszállása után Orbán Ráhelt el akarták vinni az energiaügyi miniszter háremébe, mert azt gondolták, hogy ő a miniszterelnök ajándéka Abdul Husszein bin Ali Mirzának Orbán Viktor háreméből.
Hiába tiltakozott Tiborcz István, a bahreini állami protokoll vezetője egy táblára mutatott: „Ha Bahreinbe jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”
A tiszteletbeli konzul lélekjelenléte segített, aki közölte, hogy Orbán Ráhel nem a magyar miniszterelnök felesége, hanem maga a miniszterelnök, az apja a király, Magyarország államformája felcsúti szultánság, maga a fa is onnan származik.
Ez mindenkit megnyugtatott, ezért jelent meg az arab lapokban, hogy Orbán Ráhel a miniszterelnök – zárja a bekezdést az igazoló jelentés, majd hozzáteszi, hogy miután Orbán Ráhel bármilyen utasítást adhat a minisztériumoknak és a kormány tagjainak, voltaképpen semmi hazugság nem történt. A család maga tölti be a tisztséget.
Miután Orbán Ráhelt levették két erős dervis válláról – folytatódik a jelentés –, és kitekerték a szőnyegből, amelybe becsavarták, s eltávolították a fátyolt az arcáról, az energiaminiszter irodájába hajtottak. Ott minden jól ment, Orbán Ráhel jó benyomást keltett már akkor is, amikor ült, de őszinte rajongást váltott ki, amikor a saját lábára állt.
A hivatalos tárgyaláson a kétoldalú kereskedelmi együttműködés fejlesztéséről, a fenntartható üzleti környezet kialakításáról, új befektetési lehetőségekről és globális energiaügyi kérdésekről esett szó, ahogy azt a bahreini olaj- és gázügyi hatóság, a NOGA honlapja megírta. A kétoldalú kereskedelmi együttműködés fejlesztése alatt arról esett szó, hogy Orbán Ráhel a mellette ülő kerengő vándor dervissel megalapít egy offshore céget, amely a magyar állam által megrendelt és kifizetett olajt alvállalkozóként értékesíti, és annak bevételeit saját számlájára utalja.
A „fenntartható üzleti környezet kialakítása” programpontban ismertette Tiborcz István, hogy a sikeres üzletből a bahreini partnerek mekkora kenőpénzt kapnak, az „új befektetési lehetőségek” keretében magyar letelepedési kötvényeket kínáltak bahreini üzletembereknek az Unión belüli bevásárlásaikhoz.
A „globális energiaügyi kérdések” keretében esett szó a felcsúti fa olajra cseréléséről, ami konkrét megállapodással végződött: Tiborcz István bahreini bérelt kocsiját ingyen megtankolják, a fát pedig a budapesti iszlám imaház fűtésére használják fel.
Az igazoló jelentés szerint a problémát az okozta, hogy valaki elküldte a 444.hu szerkesztőségének a Bahreinben megjelent híradásokat és fotókat, és fény derült a több száz hasonló tárgyalás egyikére. „Kommunikációs stratégiánk először az volt – fogalmaz a dokumentum –, hogy a tiszteletbeli konzul ne emlékezzen semmire, és tegyen úgy, mintha teljesen hülye lenne. Ez pontosan illeszkedik a tiszteletbeli konzulokról kialakult általános képbe.”
Miután ez nem járt sikerrel, és nem sikerült az egészet a konzul nyakába varrni, levelet írtak a bahreini partnernek, hogy Viktor király lányává fogadta Ráhel miniszterelnököt, aki egyben a felesége is, hogy a magyar örökösödési szokások szerint ráhagyhassa a trónt és a felcsúti stadiont, ezért méltóztassanak a honlapjukon kijavítani a titulust feleségről lányára. Miután utólag nem feleség, hanem lány minőségben volt jelen, a látogatást minősítsék magánlátogatássá. Ezt Bahreinben teljes megértéssel fogadták.
A tiszteletbeli konzult utasították, hogy nyerje vissza azonnal az emlékezőtehetségét, és mondja azt, hogy a déli 12 és 4 óra közötti tűző napsütésben a szieszta idejét kihasználva ugrott be Orbán Ráhel és Tiborcz István egy kávéra az energiaminiszterhez, mert a helyi Starbucks zárva volt.
A jelentés szerint a beszélgetés tartalmát rábízták a tiszteletbeli konzulra, aki a találkozónak azt a részét, amikor Tiborczot a bahreini közvilágításra tett javaslata után egy nagy kővel a nyakában a tengerbe akarták dobni, a gyöngyhalászat képével helyettesítette.
Mivel várható volt, hogy a Lázár János által tartott hetenkénti stand-up comedy alkalmával is felmerülhetnek kérdések, a jelentés szerint Lázárt is eligazították.
Eszerint az Orbán Ráhelre vonatkozó állításokat nevezze „keleti túlzásoknak”, hogy Orbán Viktort olyan elismerés övezi a világ fejlett részein, mint az azeri és a kazah térség, hogy dicsekedni akarnak azzal, hogy a lányát fogadhatták. De azért, hogy még jobban dicsekedhessenek egymás előtt, Orbán Ráhelt az apja feleségének nevezték. Ez a fékezhetetlen versengés vezette őket, melyet nekünk meg kell értenünk.
Lázár János azonban a heti comedy hevületében elragadtatta magát, és azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök annyira vonzó férfi a világ szemében, hogy nem csodálkoznak, ha ilyen szép fiatal felesége van, akinek egy pocakos miniszterelnök lenne a halála. Amikor Lázár azt mondta, a magyar miniszterelnökre nézve hízelgő, ha azt gondolják, ilyen csinos és fiatal felesége van, „azonnal hívtuk az MTI-t, le ne írja, hogy Lázár öreg ronda banyának nevezte közvetve Lévay Anikót”, írja a jelentés, és ezt a protokollbakit, az ügyben az egyetlent, sikerült is elhárítani.
Az igazoló jelentés ezután javaslatot tesz arra, hogy Szijjártó Péter a bahreini minisztert a külügyminisztérium protokollszabályainak megfelelően hülyézze le, nevezze alkalmatlannak. A bahreini emberek közismerten nem tudnak magyarul. A dokumentum azt indítványozza, hogy Orbán Ráhelt mielőbb koronázzák meg a hasonló szituációk elkerülése érdekében, mert esetében még azt sem lehet kommunikálni, hogy saját pénzén menne bárhova. Neki ilyen nincs.
Bartus László
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Bartus László
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21 • X. 9. – X. 23. Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
2024/21 • X. 9. – X. 23. Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.