A bodrogkeresztúri csoda

Majláth Mikes László
2009. 10. 06.
Bodrogkeresztúron felépült egy negyven centi magas kilátó. Az építők talán arra számítottak, hogy a létesítmény bekerülhet a Guinness rekordok könyvébe. Az építés körülményeiről a Hócipő riportere az alpolgármestert kérdezte.


Hócipő: Köztudomású, hogy Magyarországon épülnek a világon a legdrágábban az autópályák, de ez a negyven centis kilátó még ezen is túltesz.

Alpolgármester: Ne siessük el a véleményt. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől 39 millió forintot kaptunk a projektre. És ehhez mi is hozzátettünk egymilliót, különben csak 39 centi magas lett volna.

Hócipő: Mi került ezen ennyibe?

Alpolgármester: Először is el kellett hordanunk azt a töménytelen sok szemetet, ami itt összegyűlt. Aztán komoly földmunkákat kellett végeznünk, hogy statikailag szilárd legyen a kilátó.

Hócipő: De negyven centi miért kilátó? A mellette található vízmű dombja is sokkal magasabb.

Alpolgármester: A vízmű állam az államban. Minket nem lehet hozzájuk hasonlítani. Mi büszkék vagyunk erre a kilátóra. Van rajta egy bronz iránytű is.

Hócipő: Hogy el ne tévedjen rajta a turista?

Alpolgármester: Csak gúnyolódjon. Kis ország kis kilátó. Csináltunk szalonnasütő helyet, néhány padot és sétautat is a kilátóhoz.

Hócipő: Akkor sem értjük, mit lehet egy ilyen magas, pardon alacsony kilátón csinálni.

Alpolgármester: Miért? Pesten is van egy Gödör, ahol élénk kulturális élet folyik. A mi negyven centis kilátónkon is lehet énekelni, táncolni, hullahoppozni és a körülötte elterülő tájat nézni.

Hócipő: Talán bele akartak kerülni a Guinness rekordok könyvébe?

Alpolgármester: Szó sincs róla. Ez a kilátó ma Magyarország jelképe. Ilyenek a kilátásaink.

Hócipő: Gondolja, hogy sok turista fog ide eljönni?

Alpolgármester: Szerintem igen. Máris sokkal nagyobb sajtónk van, mintha negyven méter magas volna. Arról nem is beszélve, hogy amikor 1889-ben felépült az Eiffel-torony, az sem tetszett sokaknak. Ma meg a világ egyik jelképe, a párizsiak kedvence.

Hócipő: De az kicsit magasabb.

Alpolgármester: A mi kilátónkat nem tudják ledönteni. Olyan stabil. Az első tervekben még mi is negyven méter magassággal számoltunk, de ahogy fogyott a pénz, már csak négy méterre terveztük. Végül aztán a maradékelv alapján lett negyven centi magas. Kicsi, savanyú, de a miénk.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.