Ha már úgysincs értelme...

Kéri László
2010. 02. 24. · Hócipő 2010/04
Ha már úgysincs értelme a kampányidőszaknak, ha már tényleg nem lehet abban reménykedni, hogy időnként egy-egy értelmes szó elhangozhassék, akkor jobb lenne ezen a helyzeten radikálisan fordítani. Például azzal, hogy az utolsó két napra elrendelt kampánycsendet kellene meghosszabbítani. Előre. Egészen a kampány kezdetéig. Ki kellene terjeszteni a csendet az egész időszakra, s egészen attól a pillanattól, amikor a köztársasági elnök kihirdeti a választások időpontját - a csend lenne irányadó. Két-három hónapon keresztül tilos lenne a pártoknak, a képviselőjelölteknek megjelenniük a médiában, szigorúan tiltott lenne bármelyikük néven nevezése, s nemcsak az ő szereplésük lenne tilos, hanem beszélni sem lehetne róluk; elemezni, értékelni, őket összemérni is tiltott tevékenység lenne.

A kampánycsend hónapjaiban a televíziók csak archív anyagokat játszhatnának, ezerszer láthatnánk a politikailag semlegesnek ítélt történelmi adaptációkat, régi kívánságműsorokat, május elsejei felvonulásokat, újra lehetne bemutatni az egykori Ki mit tud? Műsorokat. (Az MTV nézettsége sok-sok év után megközelíthetné a többi csatornáét.

Így kellene elmennünk választani, egyedül az Országos Választási Bizottság hirdetéseit lenne szabad közölni, melyekben rendre emlékeztetnék az állampolgárokat a szavazás napjára. A kopogtatócédulákat eleve megkapnák a pártok, valamennyi induló párt az összes választásra jogosultét, s kötelesek lennének maguknál tartani. A választóknak hozzájuk kellene fordulniuk, a leginkább szimpatikus párttól elkérhetnénk a saját cédulánkat, s az lenne a legígéretesebb párt, amelyiktől a legtöbb cédulát kérték vissza. A képviselőjelöltek, pártvezetők ebben a kampányidőszakban kötelesek lennének a pártirodájukban benn lakni, bármikor elérhetőnek kellene lenniük, ez nem megoldhatatlan, hiszen amúgy is tilos lenne bárhol nyilvánosan megjelenniük. Mindez erősen emlékeztetne a háziőrizet szabályaira, ám ez az állapot most a demokratikus részvétel biztosítéka lehetne. (Ez idő szerint persze így a szocialista párt behozhatatlan előnyhöz jutna, de ez más kérdés…)

A pártirodák címe természetesen titkos lenne, s az állampolgároknak jelentős erőfeszítéseket kellene tenniük azért, hogy megtalálhassák kedvenc jelöltjeiket. Vetélkedőn, Mónika-show-k és más nőszerű betelefonálós műsorok jutalmaként lehetne megtudni egy-egy párt és jelölt tartózkodási helyét. Nagyszerű lottó és totótárgyjutalom lenne kiemelt lehetőségként pl. százas csomagokban hozzájutni egy-egy párt céduláihoz, mert a nyertes szélesebb baráti és családi környezetben páratlan továbbjutalmazási lehetőségekhez juthatna. A társadalmi esemény az lehetne, ahogyan a polgárok rájönnek a pártok és jelöltek rejtekhelyére, s címeket, információkat cserélve fokozatosan derítenék ki az egyes irodák lelőhelyét. Az állampolgárok a megtalált irodákat látogatva teletömködhetnék a pártok postaládáit a saját programjaikkal, javaslataikkal, az ajtóréseken, ablaknyílásokon bedugdoshatnák a maguk vágyait, terveit, ígéreteit. Élesszemű demokráciaőrök rendre leleplezhetnék azokat a felelőtlen állampolgárokat, akik több pártnál is megpróbálnák elsütni a maguk programjait, őket természetesen ki kell majd zárni a végső szavazási lehetőségekből. Ám egy alkotmánybírósági döntés fordulatot hozna ebben a visszás ügyben, s kiderülne, hogy éppen az a mintaállampolgár, aki minél több pártnál próbálkozik a maga elgondolásai elfogadtatásával. Minden egyes szavazati joggal rendelkező személynek állampolgári jogon járna kampányköltség. Fejenként ezer forintért bárki vehetne a maga kedvenc pártjának lufit, csokit, kulcstartót, kártyacsomagot, amit csak szeretne. Ezt az összeget viszont köteles lenne valóban kampánycélokra költeni. Erősebb kezű polgármesterek bevezethetnék a maguk illetékességi területén az ún. kampánykáryákat, amelyek segítségével megakadályozható lenne a visszaélés, továbbá az is, hogy bárki a maga pártjának a megengedethetőnél több szóróanyagot juttasson. Családonként összevonható lenne a kampánypénz, amennyiben igazolni tudnák, hogy az egész család egységesen fog szavazni. Kampánygyűléseket is csak kampánysemlegesen lehetne tartani, s bárhol bármilyen alkalommal verődne össze nyolcnál több ember, akkor azonnal ki kellene egy táblára írniuk, hogy mi az a politikailag teljesen érdektelen és értékelhetetlen cél, ami miatt összejöttek. Tüntetni kizárólag történelmi kudarcok miatt lehetne, erősen ajánlott a muhi csatában, a mohácsi vésznél és a majtényi síkon történtek határozott elutasítása. A kampánycsend hosszú heteiben tiltott lenne politológusokat rádió - és tévéstúdiókba behívni, lista készülne valamennyi társadalomtudósról, s ezeken külön meg kellene jelölni a politológusgyanús egyéneket. Ha valamelyikük mégis átcsúszna az ellenőrzési rendszeren, akkor legfeljebb zenei és sportműsorokban szólalhatnának meg. Ám ez esetben is tilos lenne kommentálniuk zongora- és hegedűversenyeket, mert ilyenkor már fennállna az áthallásos tájékoztatás/befolyásolás veszélye. Értelemszerűen versenysportokat sem kommentálhatnának, mert akkor is kiderülhetne, hogy kiknek drukkolnak- kampánycsendben legfeljebb szabadidősportokról értekezhetnének.

Nagy gond lenne még a magánbeszélgetések, a családi és szomszédsági keretek közötti érintkezések kampánysemlegességének ellenőrzése. A munkahelyi esetek egyszerűen megoldhatók, mert aki bármely párt vagy jelölt nevét szóba hozza, annak azonnal felmondanak. Az viszont még kérdés, hogy a feljelentési kötelezettséget ki kell-e terjeszteni a családtagokra és szomszédokra is.

A választás napja után azonban helyreállna a Rend, és a pártok visszafoglalhatnák az őket mindig is jogosan megillető helyüket a közgondolkodás valamennyi fórumán. Mi meg várhatnánk a következő csendre.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18  •  VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem! Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot? Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.