A napfény íze

Beszélgetés Gyulai Istvánnal

Murányi András
2005. 12. 07. · Hócipő 2005/25
Természetesen kibogozzuk a Pötsch-ügyet is, mert a konfabulálás az konfabulálás. Mindemellett Gyulai István képes tíz perc alatt három nyelven nyilatkozni, ám csak akkor lenne elégedett, ha az a három legalább öt lenne. Lényegileg a huszonháromszoros magyar bajnok futó és későbbi televíziós újságíró 1991 óta sikeres főtitkára az optimális helyre telepített Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek, továbbá fizetés nélküli szabadságon lévő alkalmazottja az MTV-nek. Az interjú végén pedig nem átallott kinézni a hőmérőre.

Nem unja még Monacót?


Ezt nem lehet megunni. Most, ugye, amikor a késő ősz kora télbe hajlik már, felnézek az égre, és azt látom, hogy ott csak elvétve fordul elő felhő; a tenger megszokott csodálatos képét mutatja, a...

Ne, kérem, ne! Magyarország lakosságát éppen most kezelik depresszióval!

Ez esetben bátorkodom megjegyezni: a panoráma őszi, téli képei budai lakásomból is tetszenek, csak most speciel nem tartózkodom otthon.

Mit lehet még kitalálni a csöpp Monacóban?

Azért lehet...

Például beül a kocsiba, gázt ad, és már ott a vége.

Esetleg magyar pókerjátékosokat kalauzolok.

Gondolhattam volna...

Valami versenyen voltak itt, és egyszer csak bent ültünk az autómban azzal, hogy szépen bemutatom nekik a Forma-1-es pályát. Így is történt, mondtam, hogy itt látható a rajt, ez az alagút, ott jobbra az istennyila, s végül a cél; jól szórakoztunk.

Hát a szűkösebb napok?


Amikor van néhány szabad órám, teniszezem és síelek. Előbbi az állam másik végében található: néhány perc alatt azért csak odaérek kocsival. Utóbbi, az Isola 2000 nevű hely már komoly erőpróbát jelent: százhat kilométert kell autóznom, ráadásul szerpentinen!

Ennyi megpróbáltatást hallva, nem is értem, hogy két és fél éve miért nem jött haza, s lett az MTV elnöke. Tényleg: miért nem?

A feladat nosztalgikus és emocionális okból is vonzó volt a számomra, ugyanakkor a posztot társadalmi munkában töltöttem volna be, és ez, mint később kiderült, naiv elgondolás volt a részemről; a törvény amúgy sem teszi lehetővé az effajta szerepvállalást. Viszont érdekes, hogy én, akinek hetven főállású alkalmazott dolgozik a keze alatt, nem igazán szeretem, ha valaki egy-egy napon otthon szeretné végezni a munkáját, holott most már aztán végképp minden a számítógépről szól: levélírás, elemzés, amit akarunk. És nem mindegy, hol ül előtte az ember?

Megrázkódtatást okozott, hogy nem lett belőle semmi?

Azt azért nem. Kerestem a lehetőséget, de alapvetően teljesítményközpontú vagyok, akit az érdekel, hogy tökéletesen végezze a munkáját. Messzire ne menjek, egy napokban készült felmérés, amely azt vizsgálta, hogy általában a főnökök mit tartanak a legfontosabb tényezőnek, azt mutatta ki, hogy nálam kilencvennégy százalékos a produktum iránti igény. Még szép: az IAAF kétszáztizenegy tagországának nemzetközi irányítójaként nem tehetem meg, hogy akárcsak egyetlen apró hibával küldjek el körlevelet, bármit. Én az ilyesmibe belegebedek!

Négy éve, az edmontoni vb-n tátott szájjal hallgattam, amint tévéseknek laza váltásokkal angolul, németül, majd franciául adott interjút. A nyelvelsajátítási mutatóját nem mérték?

Azt nem, ellenben sajnálom, hogy az effajta flottság spanyolul vagy olaszul nem a sajátom. Milyen szép lenne öt nyelven pörögni!

Más?

Oroszul is elboldogulok, ha nem a mezőgazdaságról kell beszélem.

Feladom...

Akkor adja fel, ha megtanulok rendesen spanyolul és olaszul is!

Mikor közvetített legutóbb?

Csaknem négy évvel ezelőtt, a Salt Lake City-i olimpiáról.

És, hiányzik?

Nem mondom, a díszpáholyban gyakran megbököm a mellettem lévőt, hogy a hármas pályát figyeld...

Annak idején Gyulai Istvánra is mutogathattak.

Voltam magyar bajnok, Universiade-győztes, indultam olimpián, sőt, finn újságírók azt mondták, a 64-es olimpián érmet nyerek majd négyszázon. Nem nyertem, döntőbe se jutottam, ám rengeteget köszönhetek az atlétikának. A 60-as években angol szakos egyetemistaként kikerültem Londonba, s minden érdekelt, csak a futás nem: naná, nagy szám volt ez annak, aki először tizenöt éves korában járt külföldön, ráadásul az NDK-ban. Tokiónak mást is köszönhetek: a zsebpénzhez dugiban hozzácsaptam valamennyit, s harminc tranzisztoros rádióval tértem haza. Egy kivételével elment mind, s a bevételből megvettem életem első autóját.

Mit lett a maradékkal?

Azon hallgattam a BBC-t. Már csak a nyelv miatt is...

Gyermekeivel mi a helyzet?

Iparkodhatnának, mert a hároméves unokám mellé szeretnék még néhányat.

Kis atyai teher a vállon. Amúgy?

Mint rendesen, együtt leszünk karácsonykor. Huszadikán jövök haza, huszonegyedikétől Miki, Kati, Marci és Julcsi rábök dolgokra, amiket én megveszek, majd huszonötödikén vagy huszonhatodikán elmegyünk síelni.

A sport magától jött?

Mikinél és Katinál olyannyira, hogy édesanyjuk, Kazi Olga nálam is tehetségesebb atléta volt, úgyhogy ők az anyatejjel kapták az adagot. Ha, mondjuk, Pesten közvetítettem tornát, ott ugrált a háttérben Miki; el is törte a karját. Jöttek velem mindenhová, s lássuk be: ennél jobban sportot fölszedni nem lehet. Arról nem is beszélve, hogy a közvetítések után azt tapasztalták, apjukat megállítja a fűszerestől a portásig mindenki. Miki és Kati is televíziós; talán nem véletlenül.

Miki még döntős is volt a 99-es atlétikai világbajnokságon...

Sőt: gyakorlatilag az ő futásával lett finalista a négyszer százas váltó. Csodálatos emlék!

Marci meg, Salt Lake City után, a torinói téli olimpiára készül bobban.

És milyen az élet! Ő, aki ezerhatszáz százalékkal többet tett a kvalifikációért, mint bármelyik, még a selejtezési elvek szigorítása előtt kijutó turista, lehet, hogy a mezőny maximálása nyomán lemarad Torinóról!

Marci két olyan versenyre is eljuthatott volna, ahol társaival nagyobb esélye lett volna a rajtjog megszerzésére, de nem volt tízmillió forintja a bob utaztatására.

Innen is látszik, milyen gyerek: az istennek se szólt volna nekem! Pedig, teszem azt, ha reklám gyanánt ráírja a bobra, hogy Thank you, papa!, talán meg is oldhattuk volna a problémát.

Nem ez az első családi bobos kaland. Még izgul?

Noha korábban közvetítettem a sportág versenyeit, a bob komoly pulzusemelkedést nem okozott: ültem a kommentátorállásban, s miközben szépen felkészülve hasonlítgattam az időeredményeket, azt néztem, nekimennek-e a falnak vagy sem. Aztán a 94-es, lillehammeri játékokon lementem a pálya mellé, hadd lássam közelről, miként jön le Miki, aki amúgy a 98-as olimpián is indult. Na most: a pálya mellől egész más. Állsz, állsz, állsz, majd hirtelen elkezd valami zörögni úgy, mintha sínre tett fejjel hallanám a közelgő vonatot, és zutty, az a valami borzasztó sebességgel elhúz melletted. Mondtam is neki: ha előbb hallom, bele nem ülsz.

És akkor most már elmondhatja: anno direkt használt olyan hangulatfestő elemeket, mint "nagyot nőtt a kis Pötsch" és "messzire szállt a finn gerelye"?

Nem. Én nyelvtanárként arra ügyeltem, hogy jól ejtsem ki a neveket, s a mondatok rendben legyenek.

Na...

A konfabulálásra, a valóság és a képzelet egyfajta összemosására akad példa, de a mesének úgy kell szólnia, hogy az alapsztoriban ne legyen hiba. Egy példa. Réges-rég a barátnőm azt mondta nekem, hogy ha eszedbe jutok a csehszlovák fővárosban, mondd be: Prága felett szépen süt a nap! Úgy is kezdtem a közvetítést, hogy kedves nézőink, Prága felett szépen süt a nap! Na most, ha éppen borús az idő, akkor baj van, s legföljebb úgy lehet megoldani a szituációt, hogy bár Prága fölött eddig szépen sütött a nap...

Amióta beszélgetünk, változott a helyzet Monacóban?

Nem.

Kérem, konfabuláljon! De az is jó, ha csak szimplán hazudik: ömlik a hó!


Amikor Julcsi Londonban járt óvodába, folyton arról áradoztam neki, hogy ahol én lakom, ott garantált a napfény. Aztán végre eljött hozzám, erre mi történt: érkezésekor húsz év után esett a hó, és öt álló napig pocsék idő volt. Becsületére legyen mondva, csak a harmadik napon vetette fel: papa, hol van a nap? Egyébként, ha már újra rákérdezett, muszáj kimondanom: huszonnégy fokot mutat a hőmérő. De csak azért, mert éppen rásüt a... Most mit mondjak: a nap.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/11  •  V. 18. – V. 31.
VÁNCSA + PARA + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Para-Kovács Imre: nem azok váltottak irányt, akiknek határozott elképzeléseik voltak Európáról meg Putyinról, hanem azok, akik nem gondoltak semmit Váncsa István: Orbán átadta az oktatás- és egészségügyet egy főtörzsőrmesternek, majd átvette az agitprop osztály által paranccsá átfogalmazott direktívát Farkasházy Tivadar szerint nekünk most nem is olyan rossz, mint a Fülöp-szigeteken, ahol Marcos fia nyerte az elnökválasztást, Duterte lánya pedig az alelnökit Smuzewitz Ilona nem érti, hogyha egy focista tud négy évet várni két vébé között, akkor egy szívbeteg miért nem tud várni négy évet két rehabilitáció között? Verebes István bemutatja, milyen egyszerű a világmegváltás, egy zalaegerszegi cukrászdában megkávéztatta Bident, Putyint és Zelenszkijt Dési János felmondta Pesti TV előfizetését, és elutazott, ám a pakkjában megbújt egy iciripiciri Vidnyánszky A Heti Kamu megtudta, a kormány gyorsított eljárásban tengerré minősíti át a Balatont
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.