Válságadó-áthárító fortélyok haladóknak

Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2010. 11. 03. · Hócipő 2010/22
Nézzük, milyen rafinált trükkök segítségével háríthatják át a cégek a válságadót a lakosságra?

A magánnyugdíj-pénztári befizetések után a kormány a nyugdíjasokat is befagyasztja, így több milliárd forint marad a költségvetésben. A befagyasztás módja is rendkívül költségkímélő lesz: újabb adót vetnek majd ki az energiaszektorra, akik ezt természetesen nem hárítják a fogyasztókra, hanem „piaci nyomásra” emelik meg a villany és a gáz árát.



Ez megfizethetetlen fűtésszámlákhoz vezet. Az áruházak és üzletközpontok eddig ingyenes parkolóinak üzemeltetését átveszi a Centrum Parkolási Kft., sőt a kasszák előtt sorban álló vevőknek is parkolási díjat kell majd fizetniük. Aki nem fizet, az lejárt szavatosságú Mikulás-csomagot kap. Bevezetik a Teszkó gazdaságtalan termékeket, melyek ugyanazt a minőséget ezentúl sokkal drágábban kínálják.



A termék pontos árát a túlfizettető budapesti éttermekből átvett válságmenedzserek fogják meghatározni, és szükség esetén a nemfizető vevőt el is kísérik az első bankautomatáig.



A gépjárművek mellett ezentúl az üzletek bevásárlókocsijaira is cascót és kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kell majd kötnünk. Ennek mértékét bevásárlási szokásaink, korunk és lakhelyünk szerint állapítják majd meg a bevásárlóközpontok.


HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/19  •  IX. 9. – IX. 22.
Para-Kovács Imre: Nem csoda, hogy Magyar Péter szerény képességekből válogathat, ha csak az jó neki, aki exfideszesként kritizálta az Orbán-kormányt Váncsa István egy nagyzenekari hegedűsről, akinek börtönőri állást ajánlottak Smuzewitz Ilona odafigyel, amikor a buszos fuvarozók szentjei, a cöfösök azt mondják, hogy Magyarország felszámolás alatt áll, már nem is létezik Farkasházy Tivadar nem érti, miért vált hátránnyá, ha valaki a Magyar Pétert megelőző tíz évben is dolgozott és tett a Fidesz ellen Havas Henrik megkísérelte összebékíteni Orbán Viktort Orbán Balázzsal Dési János kiszámolta, sok-e a hat év, pláne, ha 2010-től számítjuk Majláth Mikes László a szavazófülkében tüdőszűrésre váró öregúrról A Heti Kamu megtudta, új kommandót szervez a Mi Hazánk, Palackvadászok néven Selmeczi Tibor megtalált a Duna medrében egy gyerekkorában elhajított kavicsot
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.