Olcsó és jó
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2013. 06. 12. · Hócipő 2013/12
Már a zelmúltnyolcév alatt be lettünk oltva polgárikörileg és vezérileg: „vegyünk magyart, védjük a magyart”. Szükség is volt erre, mert a zelmúltnyolcév alatti felelőtlen politizálás teljesen kiszolgáltatta a magyar gazdaságot, a piacot a külföldi érdekeknek, és mindenki chilei cseresznyét, görög epret, Sznik kerszt, Milkát, és egyéb, az idegenek és a multicégek zsebét gyarapító termékeket vásárolt. Amióta felelős vezetés áll hazánk élén, végre mi magunk, vásárlók is érdekeltek lettünk a magyar áruk megvásárlásában, napról napra érezhető a hazai minőség iránti kereslet rohamos növekedése, míg a Meki kong az ürességtől, a cseh és német söröket már minden élelmiszerüzletben levették a polcokról, és a kínai ruhákat, cipőket sem veszi senki, a vietnamiak elkezdtek pakolni, mennek haza. Végre megengedhetjük magunknak, hogy minőségi árut vegyünk, mert megszűntették ellenünk a túlzottdeficiteljárást, jól teljesít a gazdaságunk, havi jövedelmünk vásárlóértéke meg heti két autóra is elég. De szigorúan csak magyar márkájúra és gyártásúra! Nincs? Dehogy nincs! Majd lesz!Séta a magyar vevővel egy közértben
HÓCIPŐ: Jó napot, uram, látom, vásárolgat.
BÉLA: Igen.
HÓCIPŐ: Mi a fontosabb? Hogy olcsó legyen, vagy hogy jó?
BÉLA: Hát a legfontosabb, hogy magyar termék legyen.
HÓCIPŐ: Akkor is, ha drágább?
BÉLA: Nem drágább. Többnyire sokkal olcsóbb. Itt van például az üdítő. Én a cébéjás kólát meg a Trombi Oranzsot veszem, mert azok olcsóbbak, és nincs bennük semmiféle gusztustalan vegyszer.
HÓCIPŐ: Megnézhetem? Aszongya... szén-dioxid, savanyúságot szabályozó anyagok, édesítőszerek: nátrium-ciklamát, aszpartám, tartósítószer (E 211), Fenil-alanin-forrás. Ugyanez van a kokakólában is, nem?
BÉLA: Az nem magyar.
HÓCIPŐ: Itt gyártják nálunk. Orbán Viktor avatta fel a palackozót Dunaharasztiban!
BÉLA: Jaaa... de drágább. Az igazi magyar mindig olcsóbb. Nézze meg például a gyümölcsöket. Banán kilója 350 Ft, eper 300 Ft. Na most akkor?
HÓCIPŐ: „Na most akkor” tessék megnézni, hogy ez görög eper, míg egy rekesszel arrébb a magyar már 980 Ft kilója.
BÉLA: Mégse banán!
HÓCIPŐ: Mi a baj a banánnal?
BÉLA: Tele van cukorral, hizlal.
HÓCIPŐ: Állítólag az eper is.
BÉLA: De nem a magyar! Vagy ott az alma: spanyol - 300 Ft kilója, magyar jonagold 500.

HÓCIPŐ: Ön szerint ez olcsóbb?
BÉLA: Igen, mert a pénz itthon marad, a termelő kap belőle, a magyar termék egészségesebb, és mindenki jól jár. Bemondták az emegyen a híradóban.
HÓCIPŐ: Ez így lenne rendjén, de ezt az almát éppúgy lefújták vegyszerekkel, a termelők meg sokszor egy kanyit sem kapnak.
BÉLA: Nem baj, akkor is Magyarországon marad a pénzünk!
HÓCIPŐ: Szép szatyra van! Ez is magyar?
BÉLA: Bizony! A magyar érdek mindenekelőtt!
HÓCIPŐ: Helyes... pont ilyen szatyrot láttam itt a vietnami boltban.
BÉLA: Biztos valakinek a kezében.
HÓCIPŐ: Igen, a boltoséban, épp adta el valakinek.
BÉLA: Lehet, de a vevő magyar volt!
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02 • I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap
Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt
Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában?
Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról
Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre
Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának
Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye?
A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV
Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett
Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer
2025 Hócipő-Díjasai – II. rész
2025 Hócipő Hírei – II. rész

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.