Start!
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2013. 08. 07. · Hócipő 2013/16
Ééés... útjára indul az egészségünket helyre rakó, a nemzet egységét is erősítő magyar, és feltehetőleg keresztény szellemiségű cigibiznisz! Némely kerületben vagy kisvárosban minden sarkon sikerült megnyitni a dohányboltot, valahol azonban akadozik az indulás... semmi baj. Amálka tétlenül áll és néz... eladó lenne ott, ahol korábban üzletvezető volt. Amálka reggel óta a nyitást várja. Nem jön senki. Amálka telefonál. Amálkának eddig nem szóltak, most, a telefonból derül ki, hogy kicsit csúszik a dolog, menjen haza, fejtse meg a legújabb poénvadászt, nézze meg a barátokköztöt... de ne aggódjon, pár nap, és nyitás! A tulajdonos, aki megnyerte Amálka kisboltját, jóban van a helyi polgármesterrel, mert ő maga az, így nem baj, hogy egy kicsit csúszik, leboltolták maguk között, Amálka meg nem jár rosszul. A másik trafik már kinyitott, ahol Endre az eladó. Amálka benéz Endréhez. Panaszkodik, aggódik, Endre megnyugtatja. Közben épp kijönnek a nyári napközisek a szomszédos iskolából. Beugranak Endréhez egy jégkrémre. Minden rendben van.Aki mindent tud
Sokan azt hiszik, minden Lázár János kezében van, míg másoknak alig jut valami. Nos, ez nem igaz, hiszen itt az élő példa, Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohány Zrt. és a Hungaroring Zrt. elnöke. Rokonai is nyertek a dohánytenderen, s így talán ő tud pontos tájékoztatást adni a trafiknyitások körüli anomáliákról.
GYULAY: Milyen anomáliákról? Minden a legnagyobb rendben halad.
HÓCIPŐ: Tehát ön nem tud olyan dohányboltról, ami nem nyitott ki.
GYULAY: Hogyne tudnék!
HÓCIPŐ: Például?
GYULAY: Például amiket mi zárattunk be.
HÓCIPŐ: Nem gondolja, hogy így emberektől megélhetést vett el?
GYULAY: Vettelnek nincs is trafikja, még a Hungaroringen sem volt ott. Ezért van, hogy az autóját is az egyik bejárónőmnek kellett vezetnie.

HÓCIPŐ: Akinek szintén van dohányboltja, ugye?
GYULAY: Nem, ő csak alkalmazott.
HÓCIPŐ: Hol találhatók az ön és rokonai trafikjai?
GYULAY: Országszerte. Van egy ott a könyvesbolt mellett.
HÓCIPŐ: Ahol a patika áll?
GYULAY: Igen! Akkor ezek szerint már járt ott.
HÓCIPŐ: Persze, csak azt nem értem, hogy került a patika mellé egy dohányüzlet.
GYULAY: Nemzeti dohányüzlet, már bocsánat! Amúgy furcsa lehet, de ha útjára indul a Nemzeti Patika-tender, akkor minden magyar ember kényelmesen, maga döntheti el, hogy először füstöl, majd meggyógyul, vagy először rendbe hozza magát, és utána kezd el dohányozni.
HÓCIPŐ: És ha valaki soha nem szeretne rágyújtani?
GYULAY: Az új patikatörvény szerint csak dohányosokat szolgálnak majd ki a gyógyszertárakban.
HÓCIPŐ: Helyes, épp javasolni akartam. És persze a trafikokba is csak azok mehetnek be, akik minimum náthásak.
GYULAY: Elgondolkodtató.
HÓCIPŐ: Hogy tudja összeegyeztetni e sok cég irányítását?
GYULAY: Hát nem egyszerű, de a miniszterelnök úrral már megtaláltuk a megoldást.
HÓCIPŐ: Éspedig?
GYULAY: Hamarosan Nemzeti Autóversenypályák épülnek a trafikok közelében.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.